Törökország nem használ vegyi fegyvereket
Törökország visszautasította azokat a vádakat, miszerint vegyi fegyvereket vetettek volna be a Béke Forrása hadművelet során
Hami Aksoy külügyi szóvivő írásban válaszolt egy a vádakkal kapcsolatos kérdésre. A szóvivő „alávaló rágalmaknak” minősítette a nemzetközi sajtóorgánumok némelyikében megjelent állításokat, amelyeket a terrorszervezet terjeszt, és közölte, hogy Törökország kategorikusan visszautasítja ezeket a vádakat.
Aksoy szóvivő aláhúzta, hogy a Török Fegyveres Erők nem rendelkeznek vegyi fegyverekkel és úgy fogalmazott:
„Országunk 1997 óta tagja a vegyi fegyverek kifejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról szóló egyezménynek. Emellett Törökország részese az összes olyan alapvető nemzetközi dokumentumnak és exportot kontrolláló rendelkezésnek, amelyek a terjedésük megelőzését célozzák. Ráadásul a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet sem indított semmiféle nyomozást az állításokkal kapcsolatban, és megállapították, hogy a vádak nem megbízhatóak.”
A török védelmi minisztérium (MSB) is kijelentette, hogy teljes mértékben valótlanok azok az állítások, amelyek a Török Fegyveres Erőket vegyi fegyverek használatával vádolták meg.
„Fegyveres erőink nem használnak a nemzetközi jog és az egyezmények által tiltott hadianyagokat. Ilyen fajta hadianyagokkal nem rendelkeznek a Török Fegyveres Erők” – közölte Twitter-üzenetében a védelmi minisztérium.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.