Erdogan:észak-szíriai politikájuk alapja Szíria politikai és területi egysége
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök bejelentette, hogy február 14-én találkozik Szocsiban Putyinnal.
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök bejelentette, hogy február 14-én találkozik Szocsiban Putyinnal.
A TRT élő adásában részt vevő Recep Tayyip Erdoğan az aktuális kérdésekre válaszolt.
Elmondta, hogy észak-szíriai politikájuk alapja Szíria politikai és területi egysége:
„Nem vagyunk Szíria felosztása mellett. Ezt Oroszország, Irán felé, a Szocsiban kezdődött minden munkában hangsúlyoztuk” – mondta a köztársasági elnök.
Hozzátette: Törökországból küldöttség utazott Oroszországba, s a tárgyalások kedvezően alakultak:
„E kedvező fejleményekkel együtt az itteni szervezetek mielőbb távoznak. Ez segíteni fog, már 300 ezer szíriai tért vissza otthonába, ha ez a terület megürül, ide is hazatérhetnek. A mostani lépésben ezt is megtervezzük” – mondta a köztársasági elnök.
Elmondta, hogy 24 ezer kamionnyi fegyver és felszerelés került Szíriába az Egyesült Államoktól, s a terrorszervezetek fegyverkereskedelemmel is foglalkoznak:
„Ez az egyik bevételi forrásuk. Még az ottani civilek kezében is látni amerikai fegyvereket” – mondta.
Emlékeztetett arra, hogy Trump szavát adta: kivonulnak az Eufrátesztől keletre fekvő területekről:
„Remélem, hogy ezt rövid időn belül megoldják. Mert mi nem akarunk fenyegetésben élni! Ezért a fenyegetést látva megteszünk minden előkészületet, s megtesszük, amit kell” – mondta a köztársasági elnök.