Japánban tartózkodik Çavuşoğlu külügyminiszter
Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter bejelentette, hogy Törökország a térségi és globális szerepvállalása pozitív módon járul hozzá a nemzetközi kérdések megoldásához.
Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter bejelentette, hogy Törökország a térségi és globális szerepvállalása pozitív módon járul hozzá a nemzetközi kérdések megoldásához.
Çavuşoğlu felszolált a Tokióban, Japán fővárosában “ Török Külpolitika és Közel-Keleten végbemenő aktuális fejlemények” témájú szemináriumon.
“ Törökország nagy igyekezetet mutat a Közel-Keleten kialakult válságos helyzetnek békés kezelésére. Komplikáltabb a helyzet az Amerikai Egyesült Államok által egyoldalúlag hozott határozatokkal és Izrael támadó jellegű magatartása miatt.” így fogalmazott a török külügyminiszter azt is hozzátéve, hogy Törökország az alkotmánybizottság egyéb szereplőivel is együttműködésben áll Szíriában a krízisnek konstruktív megoldása érdekében.
Çavuşoğlu külügyminiszter szem elé tárja a válság humanirárius oldalát is. Ennek kapcsán kihangsúlyozta, hogy Törökország még mindig nyitva tartja a kapuját a menekültek előtt. Mostanáig 33 milliárd dollárt költött a szíriai menekültek ellátásáért.Ezt tekintve Törökország első sorban áll a humanitárius segélyt nyújtó országok között.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.