Maas német külügyminiszter köszönetet nyilvánított Törökországnak
Elmondta, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megelőzzenek egy esetleges katasztrófát Idílbben és környékén.
Heiko Maas német külügyminiszter köszönetet nyilvánított Törökországnak, mely tűzszünetet sürget Idlíbben. Maas Berlinben találkozott Peter Maurer, a Nemzetközi Vöröskereszt Bizottság elnökével, aki majd sajtóértekezletet tartott. Elmondta, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megelőzzenek egy esetleges katasztrófát Idílbben és környékén.
“ Török illetékesekkel tárgyalásokat folytatnak ezzel kapcsolatban. Az elmúlt héten hármas csúcstalálkozó vált valóra Teheránban, Irán fővárosában Törökország, Oroszország és Irán között.Köszönetemnek adok hangot, hogy Törökország a tűzszünet mellett foglalt állást. “ így fogalmazott Mass német külügyminiszter arra emlékeztetve, hogy az előző napon találkozott Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszterrel. Berlinben pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel találkozott.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.