Telefonon egyeztetett Hulusi Akar és Joseph Dunford

A Vezérkari Főnökség nyilatkozatában kijelentették, hogy két vezérkari főnök nézetcserét tett a térségi biztonsági kérdésekről és ennek keretében a két ország közti együttműködésről

960384
Telefonon egyeztetett Hulusi Akar és Joseph Dunford

Ezredes Patrick Ryder az amerikai vezérkari főnökség szóvivője írásbeli nyilatkozatában kijelentette, hogy Dunford és Akar tárgyalt a kétoldalú kapcsolatokról, a szíriai és közel-keleti állapotot.

„A közös témák mellett a Szíria és Közel-kelet biztonsági állapotáról is tárgyaltak. Ezen kívül a nemzeteink elleni biztonsági aggodalmakkal kapcsolatos együttműködés fejlesztéséről is tárgyaltak.”- mondta Patrick Ryder.

Az amerikai vezérkari főnökség szóvivője annak szentelte a figyelmet, hogy Dunford többször tárgyalt Akar kollégájával, és hangsúlyozta, hogy egy rendes kommunikációban áll a két NATO-szövetség legmagasabb szintű parancsnoka.



Még több hír