Törökország elítélte Görögország közleményét

Ankara elítélte Görögország közleményét a két, Törökországban őrizetbe vett görög katona kapcsán.

943393
Törökország elítélte Görögország közleményét

 

A külügyminisztérium írásos közleménye szerint az Edirnében március 1-jén tiltott katonai zónában elfogott és letartóztatott görög katona kapcsán tett sajtónyilatkozat kifejezései rámutatnak, hogy Görögország hatóságai Törökország ellen mindenféle színvonalat nélkülöző nyelvet kezdtek használni.

„Ami Görögország ügyét illeti, tudjuk jól, hogy egy olyan ország bíróságának döntéseit, amely a jogállamiság ügyei elé helyezi saját ügyeit, és a jogállamiság alapelvét ilyen könnyen semmibe veszi, a közelmúltban is alkalmazták. Az állami komolysághoz nem illő kifejezéseket mélyen elítéljük” - áll a közleményben.

Edirnében március 1-jén a határőrség járőröző csapatai Pazarkule közelében fogott el két, a görög hadsereghez tartozó, altiszti rangú katonát a tiltott katonai zónában. A katonák fegyvereit lefoglalták, és átadták őket az edirnei csendőrparancsnokságnak.

Később a két katonát bíróság elé állították, és az ügyészség a vallomások felvétele után „katonai célú kémkedés kísérletével” és „tiltott katonai övezetbe való behatolással” vádolva meg, letartóztatási javaslattal átadták őket a büntető bíróságnak.

A bíróság március 2-án Aggelos Mitretodis hadnagyot és Dimitros Kouklatzis őrmestert tiltott katonai övezetbe való behatolás miatt letartóztatta.

A két katona vallomásában kijelentette: a hóban látható lábnyomokat követve tévedtek át Törökország területére, és azért készítettek felvételeket mobiltelefonjaikkal, hogy feletteseiknek küldjék el azokat.



Még több hír