Határőr állomást látogatott meg Hatayban Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök
A köztársasági elnököt számos miniszter, a vezérkari főnök és a katonákat támogatást nyújtó, a sport és művészi élet mintegy 200 fős küldöttsége is kísérte.
Határőr állomást látogatott meg Hatayban Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.
A köztársasági elnököt számos miniszter, a vezérkari főnök és a katonákat támogatást nyújtó, a sport és művészi élet mintegy 200 fős küldöttsége is kísérte.
A katonákhoz szólva a köztársasági elnök az Afrin térségében a Török Fegyveres Erők által indított Olajág Hadműveletet is érintette.
Elmondta, hogy az Olajág Hadművelet során 3872 terroristát tettek ártalmatlanná.
Rámutatott, hogy a török katonák legendát írtak az Olajág Hadművelet során.
„Olyan vállalkozás ez, amelyet a török nemzet utoljára Canakkale, a honvédő háború esetén látott” - mondta a köztársasági elnök.
Hangsúlyozta: a világ által csodálattal figyelt Olajág Hadművelet alig két hónapja során elfoglalták Afrin központját, és történelmi sikert értek el, melynek alkalmából gratulált a biztonsági erőknek és a Szabad Szíriai Hadsereg tagjainak is.
„Az afrini siker után már nem lehet Törökország nélkül döntést hozni. Afrin legendája válasz azoknak, akik nem ismerik a Török Fegyveres Erők kapacitását” - mondta.
A köztársasági elnök kiemelte: tovább haladnak az úton, melyen minden egyes nappal erősebbé válnak:
„Megteszünk és meg fogunk tenni mindent, ami nemzetünk nyugalmához szükséges” - mondta.
Még több hír
Telefonon egyeztetett Fidan és Blinken
Hakan Fidan külügyminiszter telefonon megbeszélést folytatott Antony Blinken amerikai kollégájával.