Törökország nem ül egy asztalhoz terroristákkal

Recep Tayyip Erdoğan török elnök, az AK Parti vezetője a párt központjában tartott beszédet a kibővített tartományi vezetők gyűlésén

941140
Törökország nem ül egy asztalhoz terroristákkal

Erdoğan elnök reagált arra, hogy Emmanuel Macron francia elnök tárgyalást folytatott a PKK terrorszervezet legfőbb búvóhelyeként szolgáló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) küldöttségével:

„Tudni kell, hogy azok, akik már régóta engedik, hogy szabadon tevékenykedjen ez a terrorszervezet, tegnap megint a legmagasabb szinten fogadták őket, és ez nem jelent mást, mint Törökországgal szembeni ellenségeskedést. Sajnáljuk, hogy Franciaország ilyen magatartást tanúsít. Aki azt mondja, hogy közvetíthetünk Törökország és az SDF között, ha ez igaz, akkor ez a személy minden határon túlment. Törökország mióta kényszerül arra, hogy egy asztalhoz üljön egy terrorszervezettel? Ezt honnan vették? Önök asztalhoz ülhetnek egy terrorszervezettel, de Törökország úgy küzd a terroristákkal, ahogy azt Afrinban is teszi. Láttuk, hogy ezeknek a barátai a YPG-sek, azaz régiónk legvéresebb kezű, legalávalóbb, leghitványabb emberiségellenes terroristái. Ezután a viselkedés után Franciaország elvesztette minden jogát arra, hogy terrorszervezetek, terroristák, terrorcselekmények miatt panaszkodjon. Azok, akik terroristákkal fekszenek és kelnek, sőt a palotáikban látják őket vendégül, hamarosan megfogják érteni, hogy hibásan jártak el. Kik ők, hogy azt mondhatják, egy terrorszervezet és Törökország között közvetítenek?”

Erdoğan elnök közölte, hogy Irakban is meg kell szüntetni a terrorszervezet tevékenységét.

„Különféle dolgokat mondanak (az iraki) Szindzsarral kapcsolatban. Miért került ez napirendre? Szindzsar Kandil alternatívája (ahol a PKK korábban befészkelte magát). Ez nem fog határidőre megtörténni. Megmondjuk az iraki kormánynak, hogy ha cselekedni fognak, akkor cselekedjenek. Mi készen állunk arra, hogy Irakkal együtt lépjünk akcióba. Azoktól a megközelítésektől viszont elzárkózunk, akik nem látják a PKK és PYD közötti azonosságot, és nem tartják ugyanolyan fontosnak az ILIÁ és a YPG elleni küzdelmet. Mi nem azzal vagyunk elfoglalva, hogy neveket adjunk a terroristáknak, hanem azzal, hogy eltávolítsuk őket.” – mondta Erdoğan.

A török államfő ismertette, hogy sikeresen zajlik a Török Fegyveres Erők Afrinban folytatott Olajág Hadművelete, és eddig 3800 terroristát tettek ártalmatlanná.

Szíriával kapcsolatban Erdoğan elmondta, hogy Afrin városközpontjának elfoglalásával a hadművelet céljai nagyrészt teljesültek. Jelenleg a környék, különösen Tel Rifat ellenőrzésének biztosítása érdekében folytatják a műveleteket.

Az elnök Manbidzsról is szót ejtett:

„Manbidzs ügyében nekünk ígéreteket tettek. Onnan kiindulva folytatjuk a tárgyalásokat. Az Egyesült Államok előző elnöke, Barack Obama személyesen tett nekem ígéretet arra, hogy a YPG/PYD terrorszervezetet az Eufrátesz keleti oldalára fogják küldeni. Ezt pedig a terület valódi lakosságának fogjuk adni, akik az arabok. Itt 90 százalékban arabok élnek. Azzal, hogy ezekkel töltötték meg a területet, kiűzték a helyi lakosságot. Ugyanezt elmondtuk az USA korábbi külügyminiszterének, Rex Tillersonnak is, de az ő ajánlata más volt. ’Északon legyetek ti, délen pedig mi.’ Én megmondtam neki, hogy miért akarja felosztani a területet, amikor pedig ismert, hogy kik ennek a helynek a tulajdonosai. Ha késlekednek is vele, de azt várjuk, hogy teljesítsék az adott szavukat.”

Erdoğan elnök így folytatta beszédét:

„Nem tűrhetjük el, hogy terroristák tartózkodjanak a határainknál. Nem szándékozunk ártani a szövetséges országok katonáinak. De nem engedjük meg, hogy kézen fogva sétálgassanak a terroristákkal. Felelősséggel tartozunk azért, hogy ártalmatlanítsunk minden beazonosított terroristát. Ha ezt nem tesszük meg, nem tudjuk azt megmagyarázni a nemzetünknek.”



Még több hír