Több német vendéget vár Törökország
Várakozások szerint idén 4 millió német vendég fog érkezni Törökországba.
A Német Idegenforgalmi Ipar Szövetsége elnöke, Michael Frenzel elmondta, hogy napról napra nő Törökország népszerűsége a vendégeforgalom terén, ha tovább halad e úton, 2018-ban és jövőben több német vendégre számíthat, sőt idén 4 millió német vendég érkezhet Törökországba.
Frenzel kijelentette, hogy a korai helyfoglaltatások szerint 70 %-kal nőtt a Törökország, illetve Antalya iránt érdeklődő vendégek száma, azért bővítik a Németországból Antalyába tartó járatok számát, eszerint több mint 100 ezer német vendéget fognak szállítani Antalyába.
Frenzel hangoztatta: "Törökország rendkívüli turisztikai potenciállal rendelkezik, ha tovább halad e úton, 2018-ban és jövőben több német vendégre számíthat, sőt idén 4 millió német vendég érkezhet Törökországba. A nagylelkű, meleg, barátságos vendéglátás, és jó minőségű szolgálat miatt a német vendégek választják Töörkországot.”
Frenzel hozzátette, hogy erős Törökország turisztikai versenyképessége.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.