Ha Jeruzsálem elvész, Medinát sem lehet megvédeni

Ha Jeruzsálem elvész, Medinát sem tudják megvédeni, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök

869765
Ha Jeruzsálem elvész, Medinát sem lehet megvédeni

A köztársasági elnök a Lütfi Kırdar Kongresszusi Központban a Necip Fazıl Díjak ünnepélyes átadóján mondott beszédet.

Elmondta, hogy Szíriában meghiúsították a minden muszlim jövőjét közelről érintő tervet:

„Most Jeruzsálemen keresztül kezdik támadni a Közel-Keletet, minden muszlimot. Ebben a témában szerdán már megtettük az első lépéseket, és ha Allah megengedi, továbbiakat is teszünk. De azt jól tudjuk, hogy ha Jeruzsálem elvész, Medinát sem tudjuk megvédeni. Ha Medina elvész, nem tudjuk megvédeni Mekkát, és ha Mekkát elveszítjük, elveszítjük a Kábát. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Jeruzsálem Iszlámábádot is jelenti, Jakartát is jelenti. Medina Kairót is jelenti, Damaszkuszt és Bagdadot is. A Kába pedig mindannyiunk becsületét, méltóságát, életének célját jelenti. Ezek egyikéről sem mondhatunk le! Megteszünk mindent, amit kell annak érdekében, hogy megfeleljünk Allah parancsának, és mindannak, amit ránk bízott” - mondta Erdoğan elnök.

Azt is hozzátette: a világ rendje megbomlott, s ennek a felborult világrendnek a bizonyítékai az ártatlan szíriaiak nap mint nap partra mosott holttestei és palesztinok teljes jogfosztottsága, lerombolt otthonaik is:

„Ezt a felborult rendet látjuk a hazájukból tömegesen elűzött, folyókba, vízfolyásokba fulladó arakaniak esetében is, de mi nem fogunk némán tűrni!” - hangsúlyozta.



Még több hír