Jeruzsálemi Alapítványok Nemzetközi Fóruma Isztambulban
Minden muszlim legszentebb értéke és becsülete a muszlim közösség első imairányát jelentő Jeruzsálem, a próféták városa, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.
Erdoğan az isztambuli Haliç Kongresszusi Központban rendezett „Jeruzsálemi Alapítványok Nemzetközi Fórumán” mondott megnyitó beszédet.
„Hitünk és történelmünk örökségeként a felelősségünk Jeruzsálem ügye, és hatalmas fontosságot tulajdonítunk palesztin testvéreink jogért és igazságosságért folytatott küzdelmének. Mindent megteszünk azért, hogy Jeruzsálem ismét a béke, nyugalom és biztonság városa legyen” - mondta Erdoğan.
A köztársasági elnök azt is hangsúlyozta: amíg Palesztina ügyére nem találnak igazságos megoldást, addig nem lesz béke és egyensúly a térségben:
„Ennek érdekében elsősorban a nemzetközi jogot és a hozott döntéseket kell tiszteletben tartani” - mondta.
Erdoğan elnök hangsúlyozta Jeruzsálem fontosságát a muszlimok számára, és minden muszlimot arra hívott, hogy gyakran látogassa meg Jeruzsálemet és az Al-Aksza mecsetet.
Arra is emlékeztetett, hogy még az izraeli parlament jóváhagyására vár az a törvényjavaslat, amely megtiltaná a reggeli imára hívást a mecsetekben:
„Szégyenletes, hogy egy ilyen javaslat egyáltalán napirendre kerülhet. Ha nem emeljük fel szavunkat, azok, akik minden lehetséges alkalommal korlátozzák lelkiismereti és vallásszabadságunkat, meg fogják szavazni ezt a határozatot. Ha Allah is úgy akarja, nem fogjuk megengedni, hogy Jeruzsálem egéről kitiltsák az imára hívás hangjait” - mondta a köztársasági elnök, aki azt is hozzátette:
„Ha biztosak a hitükben, miért félnek a vallásszabadságtól? Nekünk nincs ilyen félelmünk, mi biztosak vagyunk a hitünkben. Ezért nem félünk a vallásszabadságtól sem. Erre szeretném emlékeztetni Izrael vezetőit is: ha biztosan a hitükben, miért félnek a mi imára hívásunk hangjától?”
Erdoğan elnök arra is rámutatott: a bűn elkövetőjét csak felbátorítja az, ha bűne büntetlenül marad, ezért követ el Izrael is egyre több bűnt Palesztinában:
„Amíg az elkövetett gyilkosságok, mészárlások és zsarnokság miatt nem vonják őket felelősségre a nemzetközi jog keretei között, a térségben nem lesz béke és egyensúly” - mondta.
Erdoğan elnök rámutatott: az egyetlen megoldás az 1967-es határokon alapuló, kelet-jeruzsálemi fővárosú független, szuverén palesztin állam létrehozása.
Azt is hozzátette: rendkívül hibás és veszélyes téma az, hogy az Egyesült Államok azt mérlegeli, hogy izraeli nagykövetségét Jeruzsálembe helyezi át.
Erdoğan egyben a Hamasz által kihirdetett politikai közleményt a palesztin ügy és a Hamasz és a Fatah közötti szövetség folyamatában is rendkívül fontos lépésként értékelte.
Még több hír
Telefonon egyeztetett Fidan és Blinken
Hakan Fidan külügyminiszter telefonon megbeszélést folytatott Antony Blinken amerikai kollégájával.