Saját csapdájukba esnek az árulók

Továbbra is a saját csapdáikba fognak esni az árulók, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

705457
Saját csapdájukba esnek az árulók

A köztársasági elnök Rizében mondott beszédet egy megnyitó ünnepségen.

„Az önök támogatásával a saját csapdáikba ejtjük az árulókat! Ezt most már az egész világ tudja. E nemzet akaratába nem tudnak éket verni. Ez a nemzet csak az imában hajt fejet és borul le, senki más előtt nem hajlunk meg!” - hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki azt is hozzátette:

„Soha nem fogjuk engedni, hogy 3-4 európai fasiszta, 3-4 saját magát sem ismerő ember megsértse országunk becsületét, büszkeségét!”

Erdoğan elnök hangsúlyozta: ilyen árulást csak azok a hazaárulók követhetnek el, akik elméjüket, becsületüket és hitüket egy dollárért eladták a pennsylvaniai sarlatánnak:

„Most pedig szégyentelenül, zavartalanul előállnak, és tagadják az elkövetett gyilkosságokat. ,eg fognak fizetni 249 mártírunkért! 2.193 sebesültünkkel, július 15-én ismét a harcát megharcolt hős nemzetünkkel próbálnak ujjat húzni!” - jelentette ki a köztársasági elnök.



Még több hír