Ibn Khaldum és Toynbee: Kihívás és megfelelés

A török külpolitika dinamizmusa az utóbbi időben új lehetőségeket nyitott meg számos ország, köztük Oroszország, Irak, Irán, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Üzbegisztán, Szaúd-Arábia, Katar, az Egyesült Arab Emirátusok, Izrael, az Európai Unió, a balkáni országok és több fontos afrikai nemzet kapcsán. Annak ellenére, hogy USA támogatást nyújt a PKK terrorszervezet szíriai szárnyának, a YPG terrorszervezetnek, Törökország több regionális kérdésben is együttműködött az Obama-kormánnyal. Lényegében Törökország olyan politikára törekszik, mely egyensúlyt teremt a kelet és a nyugat, Európa, a Közel-Kelet, Euro-Ázsia és Afrika és Észak- és Latin-Amerika között.

Ennek a megközelítésnek a kulcsa az, hogy Törökország nem nullszaldós játszmának látja a külpolitikát. Az, hogy Törökország NATO-tag, nem jelenti azt, hogy ne lehetne jó kapcsolata Oroszországgal vagy Kínával. Az, hogy Törökországot erős kulturális és történelmi kötelékek fűzik a muszlim világhoz, nem jelenti azt, hogy ne lehetne az Európai Unió tagja. Ezen egyenletek egyike sem zárja ki a másikat. Épp ellenkezőleg, ha megfelelően használják, kölcsönösen erőt adó kapcsolatok lehetnek, melyek által több évszázados előítéletek, félreértések és az Iszlám és a nyugati világ közötti politikai rivalizálás lenne legyőzhető. Ezen kapcsolatok egyikét sem a többi kárára kell kiépíteni és fejleszteni.

A kiegyensúlyozott politikát szükségessé teszi Törökország geopolitikai helyzete, több régióval és kontinenssel való politikai kötelékei, biztonsági érdeke és a globalizáció egyre növekvő kihívásai is. A redukcionizmus az emberi küldetés egyetlen szakaszában sem lehet sikeres. Még inkább így van ez a külpolitikában. Míg vannak, akik azt várják, hogy Törökország korlátozza kapcsolatait egyetlen csoportra, például a Közel-Keletre vagy Európára, a realitás és Törökország tágabb nézőpontja azt kívánja, sőt, szükségessé teszi, hogy több választása legyen.

Ehhez kapcsolódó eset például a Szíriában az elmúlt 3 hónapban tapasztalható fejlemények. Miután tavaly júniusban Törökország kapcsolata rendeződött Oroszországgal, Törökország gyorsan fejleszteni kezdte a kétoldalú együttműködést is a szíriai háborúval kapcsolatban is. Míg az ENSZ és az USA a genfi egyezmény égisze alatt képtelen volt az átfogó tűzszünet létrehozására, Törökországnak és Oroszországnak sikerült megegyeznie a tűzszünetről és Aleppó evakuálásáról is. A 2016. december 16-án életbe lépett országos tűzszünet kitart, annak ellenére, hogy a szíriai rezsim és a milíciák többször is megszegték azt. Összehasonlítva ez jobb, mint a totális háború, ami az elmúlt 6 évben tízezrek életét követelte. Most pedig a szíriai rezsim és az ellenzés a január 23-án kezdődő asztanai tárgyalásokra készülnek.

Ezek a fejlemények a szíriai, iraki és ezeken túli konfliktusok rendkívül összetett és bonyolult voltát tükrözik, és többféleképpen is befolyásolják a globális politikai egyensúlyt. A terrorizmus országhatárokon átívelő, globális jelenséggé vált. Bukott államok, gyenge kormányok, nem állami szereplők, hatalmi rivalizálások és képviselők útján vívott háborúk fenyegetik minden nemzet biztonságát a Közel-Kelettől Európán át az USA-ig. Ezek a kihívások globálisan koordinált választ kívánnak meg. Máskülönben minden és mindenki hamuvá fog égni a modern terrorizmus vad tüzében. Ehhez pedig szélesebb perspektívára van szükség azzal kapcsolatban, hogy hogyan győzhetjük le a jelenlegi áramlatok kihívásait, amelyek súlyosan pusztító módon mozognak.

Ezen a ponton az elmúlt évezred két kiemelkedő történészéhez fordulhatunk: Arnold Toynbee a civilizációs változások folyamatát kihívásokként és a kihívásokra adott válaszokként írja le. A civilizációk, az emberi társadalom legnagyobb egységei, akkor képesek fejlődni, ha kreatív módon válaszolnak a váratlan kihívásokra. Ha nem tudnak többé kreatív válaszokat találni az őket körülvevő kreatív kihívásokra, akkor hanyatlásnak indulnak, és elpusztulnak. Monumentális, „Tanulmány a történelemről” című munkájában Toynbee felméri az ősi és modern időket, hogy bemutassa, hogy emelkednek és hagyatlanak a civilizációk (és, hozzátehetjük, az államok) annak megfelelően, hogy képesek-e megoldást találni a kívülről érkező kihívásokra. Ahogy mondja, „Az ember nem felsőbbrendű biológiai kialakítása vagy földrajzi környezete révén, hanem az őt addig nem tapasztalt erőfeszítésekre ösztönző kihívások által képes civilizációt létrehozni.”

Lényegében ezt mondta Ibn Khaldun is Toynbee előtt 6 évszázaddal, amikor a nagy tunéziai történész és gondolkodó elemezte, hogyan emelkedhet ki egy embercsoport, akik csoportszolidaritásukat és kohéziójukat – ami az „aszabijja” - kreatívan használják fel. Ibn Khaldun azt is megmagyarázza, hogy ezek a nemzetek és államok miért veszítik el versenyképességüket, amikor nem felelnek többé az erősebb egység- és szolidaritás-érzéssel rendelkező rivális csoportok kihívásaira.

A mai világpolitika válság sújtotta és gyenge állapotát nézve, meg kell vizsgálnunk, hogy az országok kelettől nyugatig hogyan felelnek meg vagy buknak el a kihívásokkal szemben. A függetlenségnek ebben a globális korszakában egyetlen kudarc sem maradhat izolált esemény, hanem a globális erőegyensúlyra is kihat, és instabilitást okoz. Nem csupán polgári kötelességünk, hogy segítsük egymást az új és kreatív képességek kifejlesztésében, melyek által megfelelhetünk a közös kihívásoknak, hanem globális méretekben nézve a biztonság és jólét stratégiai szükségszerűsége is.