Yıldırım: 2019-ig nem lesznek választások
2019-ig nem lesznek választások Törökországban, jelentette ki Binali Yıldırım miniszterelnök.
Binali Yıldırım miniszterelnök a gazdasági minisztérium koordinációjával, a Török Exportőrök Tanácsa (TIM) által rendezett 2106-os Export Csúcstalálkozón mondott beszédében hangsúlyozta: semmiféle bizonytalanság nincs Törökország jövőjében:
„Vannak, akik próbálják úgy feltüntetni, mintha lenne bizonytalanság. De a helyzet egyértelmű Törökország most egyetlen feladat áll. Ezt a kormányrendszert az érvényes alkotmánynak megfelelő állapotba hozni. Így vége lesz az energiaveszteségnek ezen a területen is. Ez nem lesz nagyon átfogó változás, korlátozott változásokat léptetünk érvénybe, a népszavazást a legrövidebb időn belül a nemzet elé tárjuk. Utána pedig már nem lesz választás. 2017-ben nem lesznek választások, 2018-ban sem lesznek, 2019-ig nem lesz semmi” - mondta a miniszterelnök.
Azt is hozzátette: akár a politikában, akár a kereskedelemben, a nemzetben bízók, az abból erőt merítők mindenképpen nyerni fognak:
„Akik ilyen-olyan terrorszervezeteket támogatnak, egyes államok megbízásából cselekszenek, azok a kereskedelemben és a politikában is vesztesek lesznek” - mondta.
A gazdaságnak és a politikának biztonságra és egyensúlyra van szüksége, mondta a miniszterelnök:
„Azt gondolták, hogy július 15 után Törökországban minden felfordul, megrendül a gazdaság egyensúlya, a társadalomban zavar és nyugtalanság támad, ám számításaik nem váltak be” - tette hozzá.
Yıldırım azt is kiemelte: a nemzet nemcsak a puccskísérletet hiúsította meg, hanem a török gazdaságra mért csapást is.
A miniszterelnök hozzátette: nem kell reményvesztettnek lenni:
„A 2017. év még ennél is jobb lesz. Erre számítsanak!”
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.