„A terrorizmus ellen harcolni, a terrorszervezeteket legyőzni könnyű számunkra”

Erdoğan elnök a Beştepe Kulturális és Kongresszusi Központban rendezett Elektromos Erőművek Közös Ünnepélyes Megnyitóján mondott beszédében a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) kapcsán üzent a nyugati világnak is.

605942
„A terrorizmus ellen harcolni, a terrorszervezeteket legyőzni könnyű számunkra”

„A terrorizmus ellen harcolni, a terrorszervezeteket legyőzni könnyű számunkra”, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

„Azonban tudatában vagyunk annak az igazságnak is, hogy a velünk szemben álló PKK nem csak 3-5 ezer terroristából áll. Az ILIÁ terrorszervezet nemcsak egy bizonyos számú terroristából áll, a FETÖ nemcsak a látható árulókból áll, a velünk szemben álló DHKP-C nemcsak a köreibe tartozó pár száz fegyveresből áll. Ezek mögött a szervezete mögött különböző erők, támogatók, projektek állnak” - hangsúlyozta a köztársasági elnök.

Erdoğan elnök a Beştepe Kulturális és Kongresszusi Központban rendezett Elektromos Erőművek Közös Ünnepélyes Megnyitóján mondott beszédében a Fetullah Terrorszervezet / párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY) kapcsán üzent a nyugati világnak is.

„A nyugati világ szállásoljon el annyi terroristát a városaiban, amennyit csak akar. Tegyenek, amit csak akarnak, de egy napon bumerángként fog visszacsapni rájuk, és őket is megsebzi” - mondta.

Erdoğan elnök emellett azt is bejelentette, hogy a mersini Akkuyuban és Sinopban építendő új atomerőműveken kívül egy harmadik nukleáris erőmű projektjére is megkezdték az előkészületeket.

„Eltökéltük magunkat, hogy mindhárom projektet befejezve, országunk rendelkezésére bocsássuk” - mondta a köztársasági elnök.



Még több hír