Çavuşoğlu: nem fenyegetés, csak visszalépés
Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter interjút adott a német Frankfurter Allgemeine Zeitung napilapnak.
Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter a német Frankfurter Allgemeine Zeitung napilapnak adott interjújában elmondta, hogy ha az Európai Unió októberig nem lépteti életbe a török állampolgárok számára ígért vízummentességet, akkor Törökország nem ismeri el az Európai Unió és Törökország között menekültválságról kötött megállapodást.
Çavuşoğlu hangsúlyozta, hogy a március 18-ai megállapodás azért működik, mert Törökország nagy erőfeszítéseket tett, ha nem adnak konkrét dátumot a vízummentesség életbe léptetésére, akkor Törökország felmondhatja a menekültválságról kötött megállapodást.
Çavuşoğlu kiemelte, hogy nem szabad fenyegetésnek tekinteni azt, az csak visszalépés.
Még több hír
Részvétet nyilvánított Erdoğan köztársasági elnök
Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvétét fejezte ki Iránnak Raisi iráni elnök halála miatt
Május 19., az Atatürk Emléknap és az Ifjúság és Sport Ünnepe fontossága és története
Röviden összefoglaltuk önöknek május 19. fontosságát és történetét.