A puccs éjszakájáról beszélt a köztársasági elnök

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök elmondta: a július 15-i puccskísérlet hírét először egy rokonától hallotta, és nem is akarta elhinni.

533778
A puccs éjszakájáról beszélt a köztársasági elnök

„Aztán az MIT-től és más forrásokból is hír érkezett a puccsról. Természetesen azonnal megtettük a megfelelő intézkedéseket” - mondta Erdoğan elnök.

Az Al-Dzsazíra Televíziónak interjút adó török köztársasági elnök a július 15-ének éjszakáján történteket értékelte.

A köztársasági elnök elmondta: amint megtudta, hogy a hír igaz, azt akarta, hogy a török nemzet álljon ki a demokrácia mellett.

Erdoğan elnök elmondta: erre a felhívásra emberek tízezrei indultak el, hogy az utcákat megvédjék a Török Fegyveres Erőkön belüli kis csoport puccskísérlete ellen.



Még több hír