Megkezdődik a halászati szezon

Az április 15. óta tartó tilalmi idő végeztével ismét tengerre szállnak a török halászok.

372686
Megkezdődik a halászati szezon

A török halászok számára szeptember 1-jén kezdődik a tilalmi idő miatt április 15-én megszakadt halászati szezon. A halászhajók és csónakok kedden éjszaka hosszú idő után először futottak ki zsákmányt keresve a tengerre.
Hétfő éjszaka, éjfél után a halászok Allah nevét említve hagyták el hajóikkal a kikötőket, gazdag tonhal-zsákmányban reménykedve.
A halászati szezon kezdetével a fogyasztók asztalán is megjelenhet a friss tengeri hal. Az első napokban az újdonságnak számító bonitó kilóját várhatólag mérettől és minőségtől függően 5-10 líra (500-1000 HUF) között kínálják majd a piacokon.
A Piraziz Halászati Szövetkezet elnöke, Hamdi Arslan az AA hírügynökség tudósítójának elmondta: remélik, hogy az idei szezon bőségben telik majd.
„Reméljük, hogy a szezon az elképzeléseinknek megfelelő lesz. Most úgy tűnik, hogy a tenger állapota jó, ha Allah is úgy akarja, bőséges lesz a fogás, és olcsó halat ehet mindenki” - mondta az elnök.
Arslan hozzátette, hogy a hobbihorgászok – akikre a tilalmi idő nem vonatkozik – már körülbelül egy hónapja fogják a bonitót, a halászható halak 300-400 gramm körüliek. Szeptember közepéig bőséges bonitó-zsákmányt remélnek, ezt követően pedig megkezdődik a szardella szezonja.
A bonitó kilója az első napokban 5-10 líra között alakul majd, de ha bőséges a fogás, az ár csökkenhet. „A fogyasztók már nagyon várják a friss halat. Azok, akik nem esznek húst, bőségesen fogyaszthatnak majd belőle. Nekünk és a vásárlóknak is nagyon jót tenne egy bőséges, áldott szezon” - mondta Arslan.


Címkék:

Még több hír