Először találkoztak apjukkal a török kisoroszlánok

A kocaeli állatkert féléves oroszlánkölykei először találkoztak apjukkal.

258857
Először találkoztak apjukkal a török kisoroszlánok

A Kocaeliben található Darıca Faruk Yalçın állatkertben 6 hónappal ezelőtt született az Ázsia, Afrika és Európa nevet kapott három oroszlánkölyök. A kisoroszlánok eddig külön nevelkedtek anyjukkal, de most az állatkert dolgozói egyesítették a családot.
Yücel Yılmaz, az állatkert igazgatója elmondta, hogy az anyaoroszlánok természetes körülmények között is a hímektől külön nevelik kölykeiket, és az állatkertben nagy volt az izgalom, mielőtt a hímet beengedték volna családjához.
„A természetben a nőstények néhány hónapig egyedül nevelik kölykeiket, hogy kicsit megerősödjenek, csak ezt követően mutatják be őket a hímeknek is. A hímoroszlánok nem olyan türelmesek, mint az anyák. Előfordul, hogy nem fogják vissza magukat, megharapják vagy megkarmolják a kicsiket, és azok elpusztulnak. Ezért vártunk mi is 6 hónapot, hogy a kölykök megerősödjenek” – magyarázta az igazgató.
Hozzátette, hogy a családot fokozatosan szoktatták össze. Először a hím és a kölykeit nevelő anya csak szomszédos kifutókba kerültek,hogy a rácsokon keresztül lássák és szokták egymást. Ezt követően a gondozók felügyelete alatt engedték össze a családot. A hím oroszlán végül probléma nélkül elfogadta kölykeit.


Címkék:

Még több hír