51 éves a TRT

A TRT vezérigazgatója Şenol Göka, a Török Rádió és Televízió (TRT) alapításának 51. évfordulóján adott ki közleményt

257392
51 éves a TRT

Az igazgató üzenetében elmondta, hogy a Török Rádió és Televízió intézményét 1964. május 1-én alapították. A TRT megalapításától mindmáig a közszolgálati műsorszolgáltató szerepét látta el, és Törökország a megbízható hírek forrása és egyben a kulturális élet legnagyobb támogatója is.

Televíziós csatornáival és rádióállomásaival, új típusú médiaszolgáltatásaival és magazinjaival a TRT ma a világ egyik legnagyobb műsorszolgáltatója.

Több mint fél évszádos működése során felhalmozott tapasztalataival a TRT médiaszolgáltatásai mellett identitásával is példaértékű számos török és nemzetközi médiaintézmény számára.

Ahogy a múltban és a jelenben, úgy a TRT a jövőben is arra törekszik, hogy magas színvonalú és megfelelő alapelveken alapuló hírszolgáltatással és műsorszórással álljon a közönség rendelkezésére. Célja, hogy a világ legnagyobb szolgáltatói között betöltött pozícióján még tovább javítson. Az igazgató elmondta: a szervezetnek megvan a tapasztalata és ereje ehhez, és teljes szívükkel hisznek abban, hogy az elkövetkező években közös erőfeszítéssel újabb és újabb eredményeket fognak elérni.

 


Címkék:

Még több hír