Izrael vereségét próbálja leplezni az Al-Aksza elleni támadásokkal
Izrael vereségét próbálja leplezni a megszállt Jeruzsálemben található Al-Aksza mecset ismételt lerohanásával
A Hamasz Politikai Irodájának elnöke, Ismail Heniyye kijelentette: Izrael vereségét próbálja leplezni a megszállt Jeruzsálemben található Al-Aksza mecset ismételt lerohanásával.
Heniyye az Áldozat Ünnepe alkalmából mondott beszédében figyelmeztette Izraelt a zsidó telepesek által az Al-Aksza mecset ellen intézett ismételt lerohanások kapcsán:
„Nem ismétlődhet meg az ellenség támadása az Al-Aksza mecset ellen, nem sérthetik meg szent helyeinket!” – mondta Heniyye, aki a felkelő erőket, a palesztin népet, az Al-Aksza őrzőit és Ciszjordánia népét „Jeruzsálem kardjának és pajzsának” nevezte.
„A megszállók ezekben a napokban Jeruzsálemben és az Al-Aksza mecsetben vereségüket próbálják leplezni. A felkelő erők (legutóbbi, gázai támadásai) megmutatták, hogy Jeruzsálem nincs messze a tűzvonaltól. Izrael erőfeszítései, melyekkel ezt a nagy győzelmet próbálja kisebbíteni, hiábavalók” – mondta.
Az úgynevezett Szulejmán-templom lerombolásának évfordulóján július 18-án mintegy 1500 fanatikus zsidó tört be az Al-Aksza mecsetbe.
A fanatikus zsidók támadásai az ünnep előestéjén is folytatódtak. A Jeruzsálemi Iszlám Alapítványok Hivatala írásos közleménye szerint az izraeli rendőrség védelmében 175 fanatikus zsidó tört be az Al-Aksza mecsetbe.
Még több hír
2 ember meghalt az árvízben az iráni Mashhadban
A heves esőzés egy kerületben és 8 faluban okozott anyagi károkat