Çavuşoğlu:az S-400-as légvédelmi rendszerek Törökország ellenőrzése alatt fognak állni
Çavuşoğlu lettországi hivatalos látogatása keretében kollégájával, Edgards Rinkevics-szel tartott közös sajtótájékoztatót.
Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter kijelentette, hogy az Oroszországtól vásárolandó S-400-as légvédelmi rendszerek Törökország ellenőrzése alatt fognak állni.
Çavuşoğlu lettországi hivatalos látogatása keretében kollégájával, Edgards Rinkevics-szel tartott közös sajtótájékoztatót.
A sajtótájékoztató során Çavuşoğlu reagált az Amerikai Egyesült Államok azon állítására is, miszerint az S-400-asok fenyegetést jelentenek az F-35-ös vadászgépekre.
„Szíriában is vannak S-400-asok orosz ellenőrzés alatt. Azonban az amerikai repülőgépek, az izraeli F-35-ösök továbbra is repüléseket hajtanak végre ezen a területen. Norvégia határánál is telepítettek S-400-asokat, itt is repülnek norvég F-35-ösök” – jelentette ki a török külügyminiszter, ezzel cáfolva az USA állításait.
Çavuşoğlu kifejtette, hogy a technikusoknak kell kiértékelniük a helyzetet, és úgy fogalmazott:
„Mi ajánlatot tettünk az amerikaiaknak és a NATO-nak. Azt javasoltuk, hogy hozzunk létre egy közös technikai munkacsoportot. Azt szerettük volna, hogy ők végezzék el ezt a kiértékelést, osszák meg velünk ennek a csoportnak az eredményeit, és értékeljék ki az amerikai szövetségeseink állításait.”
Még több hír
Terrorellenes küzdelem Irak északi részén
Észak-Irakban semlegesítették a PKK terrorszervezet három tagját.
Az Akıncı nagy sikert ért el Iránban
Az iráni közszolgálati televízió közölte, hogy a helikopter roncsainál nem volt semmi életjel.