Törökország ragaszkodik a Kaşıkçı-ügy teljes feltárásához

A teljes átláthatóság alapelvével és állami hivatalossággal közelít Törökország Cemal Kaşıkçı újságíró meggyilkolásának ügyéhez, jelentette ki Fuat Oktay köztársasági elnökhelyettes.

1081710
Törökország ragaszkodik a Kaşıkçı-ügy teljes feltárásához

Oktay a Washington Post szaúdi újságírója, Cemal Kaşıkçı Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán történt meggyilkolásáról nyilatkozott.

„Kaşıkçı meggyilkolása nemzetközi viszonylatban olyan ügy, amelynek minden részletét nyilvánosságra kell hozni, s egyetlen oldala sem maradhat rejtve” – jelentette ki Oktay, aki rámutatott Törökország álláspontjára is az ügy kapcsán:

„Törökország nem tűrheti, hogy határain belül bárkit is gyilkoság vagy ehhez hasonló dolog fenyegessen, és hangsúlyozza, hogy ha bárki mégis ilyesmivel próbálkozik, azért meg kell fizetnie” – mondta.

Azt is kiemelte: tudni akarják, hogy ki adott ki parancsot egy Törökország földjén elkövetett gyilkosságra.

Cemal Kaşıkçı október 2-án lépett be a szaúdi konzulátusra Isztambulban, hogy házassággal kapcsolatos ügyeket intézzen, de soha többé nem lépett ki onnan. A rijádi kormány végül beismerte, hogy az újságírót meggyilkolták a konzulátuson.



Még több hír