Irániak számláit fagyasztja be az UAE

Az Egyesült Arab Emirátusok (UAE) elkezdte lefoglalni a terrorlistára tett iráni személyek és cégek vagyonát

1005576
Irániak számláit fagyasztja be az UAE

Az UAE Ingó Vagyonok Nyilvántartó Szervezete közleménye szerint 9, terrorkapcsolatokkal gyanúsított iráni személy és cég vagyonával kapcsolatban indítottak eljárást.

A szervezet közleménye nem adott további infromációt a szóban forgó személyek és jogi személyek kapcsán, illetve megerősítette, hogy rajtuk kívül mások vagyonának befagyasztására nem kerül sor.

Az említett személyek és szervezetek a térség egyensúlyát veszélyeztető Iráni Forradalmi Gárda Jeruzsálemi Erőjének nyújtottak anyagi támogatást.

Miután Donald Trump amerikai elnök májusban bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az atomszerződésből, az USA pénzügyminisztériuma 6 személy és 3 jogi személy ellen indított eljárást az Iráni Forradalmi Gárda Jeruzsálemi Erőjével való kapcsolat miatt.



Még több hír