Negyedik napjához ért a moszuli hadművelet

Az iraki Moszul ILIÁ terrorszervezet uralma alól felszabadítására október 17-én indítottak hadművelet negyedik napjához ért.

593531
Negyedik napjához ért a moszuli hadművelet

Az iraki Moszul ILIÁ terrorszervezet uralma alól felszabadítására október 17-én indítottak hadművelet negyedik napjához ért.

Délről az iraki hadsereg csapatai, keletről a pesmerga erői egymás után foglalják el a város környéki falvakat.

A nemzetközi koalíció repülőgépei Basika település környékén intéztek légi csapásokat az ILIÁ célpontjai ellen.

A Basika-hegyen állomásozó amerikai tüzérszázad lövegekkel támogatja a hadműveletet.

Oroszország közleménye szerint a hadművelet figyelemmel kísérése érdekében megfigyelő műholdat és drónokat is irányítottak a térségbe.

Ugyanakkor amerikai illetékesek közleménye szerint a jelek arra mutatnak, hogy az ILIÁ terrorszervezet vezetői már elhagyták a várost.

Moszulban feltételezhetőleg az ILIÁ mintegy 6 ezer terroristája tartózkodik.

A terroristák megakadályozzák a civilek távozását a városból, hogy élő pajzsként használhassák őket.

Az ENSZ szerint a hadművelet első heteiben 200 ezer, a legrosszabb esetben akár egymillió civil is elmenekülhet a városból.

Moszul felszabadítására az ILIÁ terrorszervezet uralma alól az iraki hadsereg, a pesmerga erői és a Ninive Védelmezői nagyrészt török katonák által a basikai támaszponton kiképzett csapatai október 17-én indítottak hadműveletet.



Még több hír