Törökországba érkezett az Észak Ciprusi Török Köztársaság elnöke

Az Észak-ciprusi Török Köztársaság elnöke hivatalos látogatásra érkezett Törökországba

264454
Törökországba érkezett az Észak Ciprusi Török Köztársaság elnöke

Az Észak-ciprusi Török Köztársaság (KKTC) köztársasági elnöke, Mustafa Akıncı, hivatalos látogatásra érkezett Törökországba.
Akıncıt Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter és Mehmet Ali Ulutaş, Ankara kormányzó-helyettese fogadta az ankarai repülőtéren.
Akıncı köztársasági elnökké választása óta most először tett hivatalos látogatást Törökországban. A KKTC elnöke Ahmet Davutoğlu miniszterelnökkel találkozik, majd meglátogatja az Atatürk Emlékmúzeumot is.
Ezt követően Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök ünnepélyes keretek között fogadja ciprusi kollégáját a Köztársasági Elnöki Palotában. A négyszemközti, majd a küldöttségek között folyó tárgyalásokat követően a két köztársasági elnök közös sajtótájékoztatót tart. Ezt követően a két vezető a Köztársasági Elnöki Palotában részt vesz a TRT Főnix legendája című előadásán is.


Címkék:

Még több hír