Sajtószemle

Összefoglaló a török sajtóból

1904038
Sajtószemle

Yeni Safak: Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök tegnap találkozott Ulf Kristersson svéd miniszterelnökkel. „Mindenképp meg kell gátolni, hogy a PKK/PYD/YPG, FETÖ és DHKP-C terrorszervezetek visszaéljenek Svédország demokratikus légkörével” – nyilatkozta a török államfő.

Habertürk: Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter bejelentette, hogy teljesen nem szüntek meg az orosz gabona és trágya exportja előtti akadályok. „Melyik lépéseket fognak tenni oroszország várakozásainak kielégítése érdekében, kiértékeljük ezeket.”- mondta Cavusoglu.

Hürriyet: Ömer Celik az Igazsági és Fejlesztési Párt szóvivője reagált Emmanuel Macron francia elnökre, aki azzal vádolta Türkiyét, hogy imperialista erővé válik Afrikában. „Biztossá vált, hogy a francia cégek a francia hatóságokkal kapcsolatban támogatják mind az ILIÁ, mind a PKK terrorszervezetet Szíriában. Ezért tisztelt Macronnak bocsánatot kell kérnie a török nemzettől, de ő vádolja Türkiyét.”- mondta Macron.  

Sabah: „97%-kal fejeződött be az a csővezeték, mivel szállítják a fekete-tengeri gázt szárazföldre. Március végéig lehet használni gázt.”- mondta Fatih Dönmez energiaügyi és természeti források minisztere.

Star: A kulturális és idegenforgalmi minisztérium és TRT támogatású Ceviz Agaci (Diófa) című filmet kitüntették a legjobb film díjjal a 6. Nemzetközi brazíliai filmfesztiválon. A Diófa című film rendezője Faysal Soysal.



Még több hír