Sajtószemle

Összefoglaló a török sajtóból

1901618
Sajtószemle

Habertürk: Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök bejelentette, hogy túljutottak a gabonaválságon. Erdogan nyilatkozatában bejelentette, hogy Sergey Sojgu orosz védelmi miniszter közölte Hulusi Akar védelmi miniszterrel, hogy tovább folytatódik gabonaszállítás.

Sabah: Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter elmondta, hogy a görög kapcsolatokban való feszültség oka Görögország. “A Görögországgal való feszültség nem származik Türkiyéből, Görögországból származik. Görögország megsérti a nemzetközi jogászatot. Görögország azért őrül, mert Türkiye erősödik meg minden teren.”- mondta Cavusoglu.

Hürriyet: Mehmet Mus kereskedelmi miniszter bejelentette, hogy az export 3%-kal nővekedve 21,3 milliárd dollár lett október hónapban. “A havi legmagasabb szintre emelkedett az exportunk. A január-október hónapok között 15%-os növekedéssel 209,5 milliárd dollárra nőtt az exportunk.”- mondta Mus.

Yeni Safak: A 84 méter hosszúságú 4711 bruttó tonna súlyosságú Barbaros Hayreddin Pas című hajó, mely lehorgonyozott a trabzoni kikötőn, kőolajot fog keresni Trabzon város Sürmene járása nyíltvizein.

Star: A Török Légitársaságot kitüntették az APEX World Class és a 2023-as Öt Csillagos Globális Légitársaság díjaival.  



Még több hír