A török sajtószemle

Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

1079583
A török sajtószemle

A Hürriyet adja hírül, hogy a Nemzeti Technológiai Fejlesztési Infrastruktúra megnyitó ünnepsége Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök részvételével zajlott. Erdoğan köztársasági elnök e alkalomból elmondta, hogy sokat ígér a Siper elnevezéssel indított török gyártású nagy hatótávolságú légvédelmi rendszer, amely első mintáit a terv szerint, 2021-ben adják át.

A Yeni Şafak arról szól, hogy a Török Fegyveres Erők csapatai Şanlıurfa határvonaláról  tarackokkal lőtték a szíriai Ayn al-Arab térségét, a végrehajtott hadművelet során a PYD/PKK 4 terroristáját tették ártalmatlanná, 6 terrorista megsérült. Értesülések szerint, a török csapatok az önvédelmi jogot gyakorolták, és célzott lövéseket adtak le a határátkelő szíriai oldalán található terrorista célpontokra.

A Sabah arról számol be, hogy a török export szeptemberben 22,4 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához mérve, és az értéke a 14 milliárd 456 millió dollárt érte el. A szóban forgó időszakban 77,1 százalékkal csökkent a külkereskedelmi hiány, és 1 milliárd 869 millió dollár lett. A Török Statisztikai Intézet és a Kereskedelmi Minisztérium  kiadta a szeptemberre, és a január-szeptember közötti időszakra vonatkozó ideiglenes külkereskedelmi adatokat. Az export és az import aránya a tavalyi év szeptemberében 59,1 százalék volt, 2018 szeptemberében pedig 88,5 százalék volt.

A Haber Türk közzéteszi, hogy az első kereskedelmi járat indult az új isztambuli repülőtérről, amely Isztambulból Ankarába tartott. A Boeing 777-es repülőgép pliótája Cahit Turhan közlekedési és infrastrukturális minisztertől kapta a felszállási engedélyt. Tegnap 349 utassal a fedélzetén felszállt az első Isztambul-Ankara járat. Mielőtt indult  a járat, a Török Légitáraság főigazgatója, Bilal Ekşi közölte, hogy az Isztambul Repülőtér 2019 január elsejétől kezdve működik teljes kapacitással.

A Star közlése szerint, Katar arra készül, hogy rohamcsónakot vásároljon Törökországtól.  Katar szigorú intézkedéseket tesz meg a Perzsa-Öbölben kis és gyors hajókat használó csempészek elleni küzdelem keretében. Az Antalyában működő ARES hajógyár vezetőivel tárgyalásokat folytatnak a katari belügyminisztérium illetékesei, és kijelentették, hogy a katari kormány 6 darab ARES 65  HARPOON rohamcsónakot akar vásárolni.

 



Még több hír