Sajtószemle

Összefoglalás a török sajtóból

626164
Sajtószemle

Sabah bejelenti, hogy Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök egy beszédet tartott az Elöljárók Találkozóján, és kiértékelést tett a Németországban Aysenur Bahcekapili török országgyűlés elnökhelyettese ellen követett bánásmódot. „Terroristákat fogadnak be, látnak vendégül országukban. De az országgyűlés elnökhelyettesét és a vele együtt levő bizottságot órákon át vártatják a kapun. Ha ugyanazt teszünk, akkor mondják, hogy Erdogan diktátora.”- mondta Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök.

 

Hürriyet hírül adja, hogy Binali Yildirim miniszterelnök üzenetet adott az Európai Uniónak az oroszországi látogatása során. „Nem hoztunk egy határozatot az EU tagságunk visszavonásáról. Az Európai Uniónak jól kell gondolnia az általa tett lépésekről a saját jövője szempontjából. Hiszen nem lehet biztosítani Európa jövőjét és biztonságát Törökország nélkül. Ezért nagyon figyelmesen kell hozni a határozatokat.”- mondta Binali Yildirim török miniszterelnök. Binali Yildirim egy nyilatkozatot adott Ria Novosti orosz hírügynökségnek, és aláhúzta, hogy Törökország az Európai Uniónak egyesüléspontja különböző tereken.

 

Habertürk bejelenti, hogy 2017-ben szolgálatba fog lépni az elektromos autóbusz Avenue EV, melyet gyárt a Törökország központú autócég TEMSA és a török védelemipar nagy társasága ASELSAN. Az elektromos autóbusz AVENUE EV 8 perc alatt betölti magát, és csak egy töltéssel 50-70 kilométernyi utat tehet meg. Faruk Özlü a tudomány, ipar és technológiai miniszter elmondta, hogy a jövőben kötelező lesz a belvárosban elektromos autó használata. „Az év első 10 hónapjában az autó-exportálásunk 12%-kal növekedett darab keretében. A dollár és euro keretében pedig 10%-os növekedés történt. Ezek a számok mutatják, hogy nagyon erős az autószektor.”- mondta Faruk Özlü.

 

Yeni Safak hírül adta, hogy a Bahrein legnagyobb bankjai egyike Bank of Bahrain and Kuwait egy képviseletet nyitott Törökországban. Bahreini Királyság mellett Kuvaitban, Indiában és Dubaiban is tevékenykedik a Bank of Bahrain and Kuwait, és a törökországi képviselettel célozzák, hogy egy kereskedelmi hidat teremtsenek a Törökország és térség között, és fejlesszék a munkalehetőségeket.

 

Vatan bejelenti, hogy a Spor Toto Szuper Liga csapataiból Medipol Basaksehir támogatást nyújt a török líra kampányának. A klubból adott nyilatkozat szerint, december elsejére tekintettel a török lírával fogják fizetni a technikai csapat és labdarúgók fizetéseit. Göksel Gümüsdag a Medipol Basaksehir elnöke napirendre fogja hozni ezt a javaslatot a Klubok Egylete értekezletén is. A többség biztosítása esetén szabállyá fogják tenni ezt a határozatot.  



Még több hír