A török sajtószemle

Összefoglalója a török napilapokban megjelent híreknek.

603096
A török sajtószemle

A Hürriyet adja hírül, hogyRecep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök felszólalt a Török-Afrikai Gazdasági és Üzleti Fórum megnyitóján, és arról szólt, hogy a nyugatiak szerint a globalizáció az egyformává tett világot jelenti, és azt állítják, hogy egyetlen módja van annak, hogy növeljék a gazdaságot, hitelt kérjenek a Nemzetközi Valutaalaptól és a Világbanktól, pedig magas a hitelkamat. Erdoğan köztársasági elnök hangoztatta, hogy Afrika és Törökország nagy ellenállást tanúsított ilyen rendszerrel szemben. A török nép 93 évvel ezelőtt nyerte el a függetlenségét a török függetlenségi harc győzelmével, és afrikaiak az 1950-es és 1960-as években harcot vívtak a gyarmatosító rendszer ellen. Mi nem fogadtuk el azt, hogy legyünk a gyarmatosított ország lakossága. Nemet mondtunk azoknak, akik másodrendű embereknek tartani akartak bennünket.

A Vatan arról számol be, hogy tegnap Moszkvában tárgyaltgenerális Hulusi Akar, vezérkari főnök és Valerij Geraszimov orosz kollégája, és szót váltottak a szíriai helyzetről, a helyzet kezelésének módjáról, a szíriai összecsapások vég vételéről, és az aleppói helyzet kezelése mellett az ILIÁ jelentette fenyegetés megelőzéséről, a fő téma az volt, hogy az említett célok eléréséhez kell, hogy erősítsék az együttműködést. A Vezérkari Főnökség közleménye szerint eredményes volt a tárgyalás.

A Habertürk arról értesít, hogy a török autóipar 2015 első negyedévében 57,11 %-kal nőtt azelőző év azonos időszakához viszonyítva. A Gépjárműkereskedők  Országos Egyesülete által kiadott nyilatkozat szerint a gépjármű és kishaszon-gépjárművek esetén 2015 első negyedévében 57,11 %-kalnövekedés történt az előző év azonos időszakához viszonyítva, és 264 ezer 850 járművet adtak el, így döntötték a 2011-es rekordot. 2014 első negyedévében 168 ezer 577 gépjárművet adtak el.

A Sabah ismerteti, hogy a kortárs művészet legsikeresebb alkotásait kínáló Contemporary İstanbul kiállítás fogadja a vendégeit az İsztambul Kongresszusi Központ Lütfi Kırdar Nemzetközi Kongresszusi és Kiállítási Terén. Világ minden tájáról művészet szerelmesei érkeznek Isztambulba, tegnap 10 ezer vendég látogatta meg a kiállítást. Tavaly 86 ezer vendége volt a kiállításnak, várhatóan az idén sokkal több vendége lesz. 20 országból 70 művészeti galéria és 520 művész több mint ezer 500 művét állítják ki a Contemporary İstanbul kiállításon, amely november 6.-áig megtekinthető.



Még több hír