Török Sajtószemle

VATAN: "20-ra emeljék az ENSZ állandó tagját."

582706
Török Sajtószemle

VATAN: "20-ra emeljék az ENSZ állandó tagját."

A Nemzetközi Tudományos és Technológiai Konferencián ENSZ szerkezetével kapcsolatban nyilatkozatot adó Recep Tayyip Erdoğan, köztársasági elnök javasolta az ENSZ állandó tagállamai számának emelését.

Ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a tanácson belüli 10 tag két éven belül váltakozik, sorrendben 193 tagnak esélye lenne állandó taggá választására."A világ nagyobb mint az öt. "Ebből kiindulva Törökország tovább folytatja a törekvéseit. Az igazságtalanság felszámolása érdekében az ENSZ-nek szerkezetileg meg kell változnia.

HABER TÜRK: "Törökországban biztonsági egységet fognak létre hozni. "

A török kormány a Fetullahçı, terrorszervezet/ párhuzamos államszervezet (FETÖ/PDY)  sikertelen puccskísérletét követően nekiállt, hogy elköltöztessék a katonai intézményeket a belvárosból.

A Török Titkos Szervezet (MİT), a vezérkari főnökség, a védelmi minisztérium és az erőparancsnokok elköltöznek a belvárosból.

HÜRRİYET: "Nem tudtuk megérteni a törököket.”

Philip Gordon, amerikai szakértő is bírálta az amerikai vezetést a július 15-i puccskísérlettel kapcsolatban.

 “Az Amerikai Egyesült Államok nem vette figyelembe a puccskísérletet. Törökök pedig arra gondoltak, hogy az Amerikai Egyesült Államok elárulta magukat. Illetve nem érte meg a törökök érzelmeit. ” így fogalmazott Gordon.

SABAH: "Franciaország megtiltotta a PKK, terrorszervezet televíziócsatornájának adásait."

Az Európában adást sugárzó egyik televíziócsatornát betiltotta  a legnagyobb európai műholdas műsorszóró társaság, Eutelsat, melyhez tartozó Hotbirdon keresztül három éve műholdas adást sugároz  ez a televíziócsatorna.Arról számolnak be, hogy Eutelsat már kétszer figyelmeztette, hogy tartsa be a szabályokat, de ezt nem tette meg a PKK, terrorszervezet televíziócsatornája.

 YENİ ŞAFAK: "Világbajnokok"

Törökország a Peruban megrendezésre kerülő 10. tékvandó-világbajnokságon 16 éremmel  második helyen állt.A VilágTékvandó Föderációja  (WTF) által fővárosban, Limában megrendezett bajnokságon 55 országból 760 sportoló vett részt.Törökországot 36 sportoló képviselte. 5 arany, 4 ezüst és 7 bronz érmet szerezve a második helyen végzett a bajnokságon.



Még több hír