Sajtószemle 2014.05.06

Értesítés a török napilapokban megjelent hírekről.

62935
Sajtószemle 2014.05.06


A Habertürk című napilap „Grúziába utazott Gül államelnök” címmel hírül adja, hogy Abdullah Gül államelnök utazott Grúziába, hogy részt vegyen a hármas találkozón, mely zajlik Törökország, Grúzia és Azerbajdzsán között. A napilap annak ad helyet, hogy Abdullah Gül mielőtt útnak indult az Isztambuli Atatürk Repülőtérről, közölte, hogy a cél előmozdítani a kereskedelmi együttműködést, hogy növeljék a volument, hiszen most 1,5 milliárd.
A Yeni Safak című napilap közzéteszi, hogy Görögország vízumkönnyítést ígér Törökországnak. A hír alapján Konstandinos Kutras a görög külügyminisztérium szóvivője elmondta, hogy kidolgozzák a vízummentes utazást. A hír hozzászól, hogy Konstandinos Kutras a görög külügyminisztérium szóvivője hangoztatta, hogy vízumkönnyítés van Törökország és Görögország között.
Az Aksam című napilap gazdaságról szóló lapján az olvasható, hogy Andrei Savinykh Fehéroroszország ankarai nagykövete előadást tartott az Égei-Térség Ipari Kamarája által “Fehéroroszország és Törökország számára Beruházási és Partnerségi Lehetőségek” címmel rendezett szemináriumon, és közölte, hogy a török polgárok június másodikától kezdve vízummentesen utazhatnak Fehéroroszországba. A megállapodás elősegíti a két ország közötti kereskedelmi volumen növelését. A hír szerint a vízummentes utazásról szóló megállapodást tavaly írták alá a két ország közötti kapcsolat erősítése érdekében.
A Szabah című napilap “Az építőipari vásár 37. alkalommal rendezett” címmel ismerteti, hogy a Török építőipari vásár a legnagyobb vásár e térségben, és 37. alkalommal rendezett Isztambulban a Turkeybuild címmel. A hír hozzászól, hogy a 81 ezer négyzetméteren létrehozott vásáron 39 országból 1150 részvevő cég kiállítja a termékeit. A hír annak ad helyet, hogy sokan érdeklődnek e vásár iránt, és várhatóan 110 ezer személy meglátogatja a vásárt május 10.-éig.
A Vatan című napilap “A legjobb 100 egyetem közé került a Bilkent és a Koç Egyetem” címmel hírül adja, hogy a Times Higher Education a feltörekvő országok felsőoktatási intézményeit vizsgáló brit oktatáskutató lap közölte a 2014-es felsőoktatási rangsort, melyet akadémikusok, professzorok véleménye alapján állítottak össze. Az 50 évnél fiatalabb egyetemek rangsorában a 31. a Bilkent Egyetem. A hír hozzászól, hogy a Bilkent Egyetem a legjobb török egyetem. A hír alapján a Koc Egyetemet pedig a 41. helyre rangsorolták.
A Milliyet című napilap “Bajnok a Galatasaray női kosárlabda csapatja” címmel közzéteszi, hogy a Galatasaray női kosárlabda csapatja 73-54-re legyőzte a Fenerbahçe női kosárlabda csapatját, és bajnok lett. A hír annak ad helyet, hogy a Galatasaray női kosárlabda csapatja 14 év múlva 12. alkalommal megkapta a kupát.

 


Címkék:

Még több hír