SAJTÓSZEMLE

61511
SAJTÓSZEMLE

A Yeni Safak című újságban kijelentik, hogy Abdullah Gül köztársasági elnök Türkmenisztán látogatása keretében részt vett a Lovas ünnepén. Az újságban hangsúlyozzák, hogy nagyon színes volt az ünnepség keretében rendezett Török Köztársasági elnökség lóversenye.

A Habertürk című újságban kijelentik, hogy Joachim Gauck német elnök és a vele együtt levő bizottság Kahramanmaras városban megtekintette azt a sátorvárost, melyen 22 ezer szír menekült lakik. Az újságban azt írják, hogy Joachim Gauck német elnököt kísérte Daniela Schadt felesége és Aydan Özoguz a Németország első török származású alkalmazkodás minisztere is. Gauck a rajongását kifejezte a Törökország igyekezeteiért.

A Hürriyet című újságban azt írják, hogy Hyundai Assan, mely az új i10 modell kocsi előállításával együtt a mellékipart is beleszámítva 1,2 milliárd török lírás befektetést tett Törökországban, 3 eltolódásra felemelte az Izmit város Alikahyai létesítményekben előállítást. Hyundai 2014-ben 200 ezerre fogja felemelni a kapaszitását, és főként Európa 30-nál több országba 178 ezer kocsit fognak exportálni. Hyundai Assan felkészül arra, hogy előállítsák az új i20 modell kocsit, és kiállítják ezt a modellt a 2014 októberi Párizs Motor Show keretében.

A Sabah című újságban azt írják, hogy Volkan Isik híres autóverseny pilótája 22 éves tapasztalatával előállította a Volkicar című Törökországra jelleges első autót, és először Türkmenisztánba exportálta ezt az autót. Napjainkban pedig Moldovával, Azerbajdzsánnal, Libanonnal és Bulgáriával együtt 6-ra emelkedett azok az országok száma, melyekbe exportálnak autót.

Az Aksam című újság „Április bajnoka” cím alatti hírében kijelentik, hogy Fenerbahce török labdarúgócsapat a liga befejeződésétől 3 héttel ezelőtt nyilvánította a 19. bajnokságát. Az újságban azt írják, hogy Taksim és Kadiköy egy fesztiválhellyé vált, és a szurkolók országszerte nagy lelkesedéssel megünnepelték a bajnokságot.



Címkék:

Még több hír