Nemzetközi Sajtószemle
Mivel foglalkozik a nemzetközi sajtó?
A Life magyar hírportálon olvasható az a cím: “Ashton Kutcher vallomást tett meggyilkolt barátnője ügyében: "Elszúrtam"”
Az MTI magyar hírügynökség közlése szerint, Putyin az orosz törvényhozás elé terjesztette az INF-szerződés felfüggesztését.
A hvg magyar hírportálon látható egyik cím: “Fájdalmas ütést vihet be Kína Amerikának a Huawei-bojkott miatt”
A libanoni Al- Hayat azzal foglalkozik, hogy Ruhani iráni köztársasági elnök tanácsadója, és Teherán volt polgármestere azzal vádolta a feleségét, akit meggyilkolt, hogy a biztonsági egységeknek kémkedett
A szaúdi-brit Alsharq Alawsat közlése szerint, Trump az első külföldi vezető, aki találkozott az új japán császárral.
A katari Al-Raya Al-Katariya arról számol be, hogy Kemal Ebu Cabir Jordánia volt külügyminisztere: "Katarnak a mekkai csúcstalálkozóra meghívása azt jelenti, hogy Szaúd-Arábia elismerte Doha nagy szerepét"
A Weser-Kurier közlése szerint történelmi mélyponton a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) a németországi Rajna-Pfalz tartományban tartott tartományi választáson.
Az N-TV.de honlapján az olvasható, hogy a Huawei küzdelmet folytat, hogy ne veszítse el a legnagyobb piacát, Németországot.
A Tagesschau.de arról szól, hogy jazidiak azzal vádolják a német kormányt, hogy nem törődött a német ILIÁ-terroristák kiadatásával, akiket fogva tartanak Szíriában.
A spanyol El País egyik címe az: “Egy utasszállító busz ütközött teherautóval Mexikóban: legalább 21 ember meghalt
A spanyol La Vanguardia közlése szerint, konstruktívnak látja az ellenzékiekkel folytatott párbeszédet Maduro.
Az El Universo közzéteszi, hogy ötödik alkalommal megbénította Argentinát a szakszervezetek által Mauricio Macri ellen hirdetett tüntetés.
Az orosz GAZETEM. RU hírportálon az a cím olvasható: Az Egyesült Államok, Oroszország és Izrael nemzetbiztonsági tanácsadója júniusban találkozik Jeruzsálemben.
A Türkrus hírportál azzal foglalkozik: Oroszország nem szerepel a legnagyobb három ország között az ázsiai-csendes-óceáni "nagyhatalmak" listáján
Az orosz Haberus hírportálon az olvasható: Örizetbe vették a Sputnik hírügynökség Litvániában működő szerkesztőjét a repülőtéren
A francia Le Figaro azzal foglalkozik, hogy az Egyesült Államok és Oroszország tervet dolgoz ki, hogy Szíriát szabadítsák fel az elszigeteltség alól.
A svájci Le Temps közzéteszi, hogy a lyoni merénylet elkövetésével vádolt ember beismerte, hogy pokolgépet készített.
A belga Le Soir arról szól, hogy Kína gazdasági terrorizmussal vádolta meg az Egyesült Államokat.