A Világsajtóból

Az Azerbajdzsánban megjelenő Ekspress napilap közzéteszi, hogy İbrahim Kalın elnöki szóvivő az örmény államelnök Szerzs Szargszjan Törökország és törökök ellen irányuló nyilatkozatára azt válaszolta, hogy határozottan állnak minden kezdeményezés ellen, mely egyoldalúlag próbálja elferdíteni a történelmet.

216414
A Világsajtóból

Az Azerbajdzsánban megjelenő Ekspress napilap közzéteszi, hogy İbrahim Kalın elnöki szóvivő az örmény államelnök Szerzs Szargszjan Törökország és törökök ellen irányuló nyilatkozatára azt válaszolta, hogy határozottan állnak minden kezdeményezés ellen, mely egyoldalúlag próbálja elferdíteni a történelmet. Kalın kijelentette, hogy Törökország minden alkalomból tesz lépéseket, hogy normalizálják a kapcsolatokat az örmény kormánnyal, pedig az örmény kormány soha nem viszonozta azokat. Ibrahim Kalin hozzátette, hogy az örmény kormány nem közeledik ahhoz, hogy szakértők vizsgálják át a történelmet, és fényt vessenek az 1915-ben történtekre. Ellenkezőleg még az örmény megszállás alatt áll a Hegyi-Karabah, és nem tesz semmilyen lépést, hogy normalizálják a kapcsolatokat a török és az azerbajdzsáni kormánnyal. És ellenzi a béke teremtésére irányuló javaslatokat. Abból pedig hátránya van Örményországnak.
A francia AFP hírügynökség közölte, hogy Taner Yıldız energiaügyi és természeti források miniszter Isztambulban fogadta a Gazprom orosz energetikai vállalat vezérigazgatóját, Alekszej Millert, és helikopteres városnézést tettek Isztambulban, hogy véglegesítsék a Török Áramlatnak elnevezett gázvezeték útvonalát. Eszerint a Török Áramlat Fekete-tenger alatti szakasza Isztambultól észak-nyugatra, Kiyiköy település térségében lép ki a tengerből és a parttól 74 kilométerre található Lüleburgaz városánál lép be a török gázszállító rendszerbe. Innen a görög határ közelében lévő Ipsala városáig vezet.
A kínai Xinhua hírügynökség az orosz sajtóban megjelent hírekre hivatkozva adja hírül, hogy az Orosz Nemzeti Energiabiztonsági Alapítvány igazgatója Konstantin Simonov elmondta, hogy a terv szerint 8 vagy 10 hónap múlva kezdik a Török Áramlatnak nevezett vezeték építését. Simonov hozzátette, hogy gyorsan fog haladni a terv. A korábbi jóslások szerint 1,5 évet igényel a terv életbe léptetése, de szerinte a következő 10 hónap után kész lesz a megvalósíthatósági tanulmány, majd el fogják kezdeni a tenger alatti szakaszának építését. Az orosz Gazprom és a török BOTAŞ vállalat véglegesítette a vezeték új útvonalát. Az útvonal ugyanaz a Déli Áramlat 660 km-es részéével.
A grúz PirveliNews honlapján az olvasható, hogy a Déli Gázfolyosó Projekt Tanácsadó Testülete február 12.-én Bakuban tartja az első ülését. A szóban forgó találkozóra képviselőt hívtak meg Grúziából, Törökországból, Bulgáriából, Görögországból, Albániából, és Olaszországból. Azerbajdzsán köztársasági elnöke İlham Aliyev kijelentette, hogy a Déli Gázfolyosó Projekt alapján megállapodást kötött Horvátországgal és Montenegróval, szerinte a Déli Gázfolyosó Projekt átrajzolja Európa energetikai térképét.
A német Deutschlandradio közölte, hogy a német belügyminiszter Thomas de Maiziere interjút adott a kölni és a berlini székhelyű Deutschlandradionak, és hangoztatta, hogy évek óta közeli együttműködés van Törökország és Németország között. Hiszen a NATO tagja, még német katonai egységek állomásoznak Törökországban. Maiziere az interjú során elmondta, hogy biztosan akarják tudni, hogy melyik embereket fogad be, vajon fenyegethetik az országot. Megvitatják a kérdéseket.

 


Címkék:

Még több hír