ENSZ vizsgálóbizottságának létrehozását

Az Izrael kapcsán hozott határozatot 24 igen és 9 nem szavazattal fogadták el, 14 tartózkodás mellett.

1647353
ENSZ vizsgálóbizottságának létrehozását

 

Örömmel üdvözli Palesztina, hogy az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága tegnap, Palesztina témájában tartott rendkívüli ülésén elfogadta azt a javaslatot, mely szerint független nemzetközi bizottságot kell létrehozni Izrael palesztin földön elkövetett emberi jogi kihágásainak kivizsgálására.

A palesztin külügyminisztérium írásbeli közleménye szerint örömmel fogadták a felelősségüket tiszteletben tartó országok az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában tett szavazatát, azonban Izrael nem lesz hajlandó a bizottsággal együttműködni.

Az Izrael kapcsán hozott határozatot 24 igen és 9 nem szavazattal fogadták el, 14 tartózkodás mellett.

A határozat ellen Ausztria, Bulgária, Kamerun, Csehország, Németország, Malawi, a Marshall-szigetek, Nagy-Britannia és Uruguay szavazott.

Az elfogadott javaslat szerint a megszállt palesztin földeken, Kelet-Jeruzsálemet beleértve, valamint Izraelben elkövetett emberi jogi kihágások kivizsgálására mielőbb független, nemzetközi vizsgálóbizottságot kell létrehozni.

A javaslat szerint a független bizottságot az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának elnöke, a Fidzsi-szigeteki Nazhat Shameem Han nevezi ki, és a 2021 április 13-ig és ezt követően vélhetőleg elkövetett minden emberi jogi kihágás és visszaélés kivizsgálása lesz a feladata.

Emellett a bizottság górcső alá veszi a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási alapú szisztematikus megkülönböztetés és nyomásgyakorlás esteit, valamint a még mindig fennálló feszültség, bizonytalanság és összecsapások okait is.

 


Címkék: #Ausztria , #Izrael

Még több hír