Isztambulban kerülhet sor a szíriai csúcstalálkozóra
Usakov a sajtónak tett nyilatkozatában emlékeztetett arra, hogy a vezetők között véleménykülönbség állt fenn a török fél által javasolt isztambuli csúcstalálkozó kapcsán
Elkezdhetik a munkát a Szíria témájában Isztambulban rendezendő Törökország – Oroszország – Franciaország – Németország csúcstalálkozó kapcsán, jelentette be a Kreml külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov.
Usakov szerint Oroszország kedvezően áll Törökország javaslatához:
„Politikai tanácsadókat neveztek ki, akik dolgoznak az ügyön. A közeljövőben, talán már 10 napon belül kapcsolatba léphetünk kollégáinkkal” - mondta.
Elmondta, hogy a leendő munkálatok alapján pontosítják majd a csúcstalálkozó időpontját:
„De én úgy látom, hogy mind a négy fél egyetért abban, hogy a találkozó Isztambulban legyen. Ebben egyetértés van. De hogy mikor kerül rá sor, azt még nem tudjuk, folynak a munkálatok” - mondta.
Még több hír
Izraeliek az útra dobták a segélyszállítmányt
A zsidó telepesek megállították a teherautókat, és az útra dobták a Gázába szánt segélyeket.