Sérült kékcápa okozott pánikot több mallorcai strandon

Sérült kékcápa okozott pánikot több mallorcai strandon

759809
Sérült kékcápa okozott pánikot több mallorcai strandon

Az állat először Illetes település strandján tűnt fel, és egészen a partig úszott fel a strandolók között a kristálytiszta vízben - látható azokon a fotókon és videókon, amelyeket a partról készítettek a történtekről, majd megosztottak az interneten a nyaralók.
    A szemtanúk beszámolói szerint a ragadozó körülbelül öt percig úszkált békésen a part közelében, majd elment. Később még négy másik strandon is felbukkant, hasonló riadalmat okozva.
    A cápát vasárnap délután befogta a Palmai Akvárium mentőcsapata, amely megállapította, hogy az állat sérült, és fájdalmai vannak. Egy horog sebesítette meg, méghozzá annyira, hogy nem lehetett rajta segíteni, ezért végül elaltatták.
    A kékcápát emberre veszélyes ragadozóként tartják számon, ám a támadások igen ritkák, mivel az állat természetes élőhelye a nyílt tengeren, 1-350 méter mélyen van.
    Rendkívül ritka, hogy megjelenjen a strandok közelében, a szakemberek szerint ennek oka általában az, hogy eltévedt, beteg, vagy sérült.
    A szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a cápákról a veszélyes állatok képe terjedt el, miközben alapvető szerepük van a tengeri élővilág egyensúlyának fenntartásában.
    A Földközi-tenger mintegy 50 különböző cápafajnak ad otthont. Spanyolország partjainál legutóbb június 7-én észleltek egy közel másfél méteres példányt a valenciai Arenas strandon.

Forrás: MTI



Még több hír