Madridban betiltották a férfiaknak a széles terpeszben ülést

A helyi BKV bejelentette, hogy új figyelmeztető jelzéseket raknak aki, amin tiltják a tömegközlekedési eszközökön a széles terpeszben ülést, mert azzal több helyet is elfoglalnak.

748496
Madridban betiltották a férfiaknak a széles terpeszben ülést

A piros pálcikaemberes jelzés a dohányzást, evést, szemetelést és egyéb cselekvéseket tiltók közé kerül.

A közlekedési vállalat közleményében úgy fogalmazott, hogy betiltják az olyan ülőpozíció felvételét, amely másokat zavar, sérti a személyes terüket.

A Mujeres en Lucha nevű feminista szervezete kezdett még hétfőn internetes petícióba a jelenség ellen, hamar elterjedt a közösségi médiában az ehhez kapcsolódó hashtag is, a #MadridSinManspreading.

2014-ben egyébként már New Yorkban is előkerült a téma, akkor plakátkampánnyal igyekeztek változtatni a helyzeten.

forrás: Local.es



Még több hír