Pekingben beszélt a török államfő

„Ez az Új Selyemútnak is nevezett kezdeményezés, melynek célja, hogy Ázsiát, Európát, Afrikát, sőt Dél-Amerikát is összekösse egymással, úgy vélem, meghatározza a jövőt.”

732228
Pekingben beszélt a török államfő

Recep Tayyip  Erdoğan, köztársasági elnök a Pekingi Olimpiai Központ Kínai Nemzeti Kongresszusi Központjában rendezett Egy Öv Egy Út (Új Selyemút) nemzetközi együttműködési fórum nyitó ünnepségén beszédét azzal kezdte: „Ez az Új Selyemútnak is nevezett kezdeményezés, melynek célja, hogy Ázsiát, Európát, Afrikát, sőt Dél-Amerikát is összekösse egymással, úgy vélem, meghatározza a jövőt.”

A török köztársasági elnök elmondta, hogy hozzá fognak járulni a projektben résztvevő országok infrastrukturális terveinek és technikai sztenderdjeinek növeléséhez, és különösen az interkontinentális léptékű szárazföldi, tengeri és légi közlekedési folyosók fejlesztéséhez.

Erdoğan elnök jelezte, hogy a projekt sikere a kereskedelem megkönnyítésétől, a vámok területén történő együttműködéstől, a díjszabásokon kívüli akadályok felszámolásától és a beruházások ösztönzésétől függ a résztvevő országok között, valamint elmondta, hogy a Selyemút támogatási alapja mellett beindítják az útvonal országainak nemzeti alapjait és elmélyítik a pénzügyi integrációt is.


Erdoğan elnök elmondta, hogy a kormányközi együttműködés ösztönzésével politikai területen felismerhető az erősödő szolidaritás légkörének lehetősége is.

A török államfő hangsúlyozta, hogy ugyanígy dolgozni fognak a turizmus, tudomány, technológia és a média területét magában foglaló kulturális együttműködésen, a diák és oktató csereprogramok kiterjesztésén is, és elmondta:

„Az egész világon több mint 60 országot magában foglaló Új Selyemút kezdeményezés közel 40 millió négyzetkilométeres területet és 4,5 milliárd embert érint, rendkívül fontos projekt, és ez a kezdeményezés, amely hasznosítja a kétoldalú, sokoldalú és regionális együttműködéseket is, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minden fél számára előnyös legyen.”

Erdoğan elnök hangsúlyozta, hogy Törökország alapító tagja az Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Banknak, melyben 2.6 milliárd dolláros tőkével és 2,48 százalékos szavazati joggal vesznek részt, és kijelentette, hogy „célunk, hogy mindnyájunk számára szükségesnek érzett fejlesztések megvalósításához közös finanszírozási mechanizmusok életre hozása.”

A török államfő felhívta a figyelmet arra is, hogy a Baku-Tiblisz-Kars Vasúti Projekt néhány hónapon belül működésbe lép és ezzel elkészül a „Középső Folyosó” egyik fontos pillére.

A vámközi együttműködésre irányuló fejlesztéseket magában foglaló a Kervansaray Projektnek a kereskedelem és szolgáltatások gyors folyásának biztosítása a célja. „ Az Ázsiát és Európát összekötő, 2016. augusztus 26-án átadott Yavuz Szultán Szelim híd, a 2016. december 20-án megnyílt Eurázsia-alagút és az építés alatt álló új isztambuli repülőtér, valamint a Çanakkale híd kezdődő építése a közlekedési infrastruktúra szempontjából nagyon fontos lépéseket jelentenek.”- mondta a török elnök.

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök Pekingben találkozott Si Csinping kínai államfővel, Antonio Guterres ENSZ főtitkárral, Sevket Mirziyoyev üzbég államfővel, Aleksandar Vucic szerb elnökkel valamint Beata Szydlo lengyel miniszerelnökkel.

A találkozókon a kétoldali kapcsolatok mellett globális kérdések is asztalra kerültek.

Emellett Erdoğan elnök a Pekingben tartózkodó Vlagyimir Putyin orosz államfővel is rövid megbeszélést folytatott.



Még több hír