Újabb mecset elleni támadás Németországban

Újabb mecsetet támadtak meg Németországban.

725390
Újabb mecset elleni támadás Németországban

Kassel városban a Vallásügyi Hivatal Török Iszlám Szövetsége (DITIB) Központi Mecsetére ismeretlen személyek támadtak.

A támadók a mecset falaira feliratokat festettek, az ablakokat betörték.

A mecset elnöke, Seyfettin Eryörük felhívta a figyelmet az utóbbi időben Európában a muszlimok és mecsetek ellen irányuló támadásokra, és szomorúságát fejezte ki ezek miatt.

Annak ellenére, hogy a német sajtó értesült az eseményekről, semmiféle érdeklődés nem tanúsított, mutatott rá Eryörük, és bírálta a rendőrség hozzáállását is, elmondva, hogy amikor a helyszínre érkezett, úgy kérdezték ki, mintha ő lenne a bűnös.

Musa Ak, a Kasseli Központi Mecset vallási tisztségviselője is mély szomorúságát fejezte ki a támadás miatt.

Elmondta: azt gondolják, hogy az elkövetők mindenképpen tudatlan, valamiféle céllal rendelkező emberek voltak:

„Mi mindig az egység és összefogás mellett állunk, a nyugalom mellett állunk, a boldogságot kereső emberek vagyunk. Ezért a történtek elszomorítanak minket” - mondta.

A Németországban élő muszlimokat is elszomorítja az utóbbi években a külföldiek és muszlimok elleni támadások fokozódó száma.

2015-ben 75 mecsetet ért támadás Németországban.

Ez a szám 2016-ban 91-re emelkedett.



Még több hír