A vörös hajért felelős gén fokozza a bőrrák mutációinak kialakulását

A vörös haj, a világos bőr és a szeplők kialakulásáért felelős génvariáns jelenléte fokozza a bőrrák genetikai mutációinak kialakulását - mutatták ki a brit genetikai kutatóintézet, a Wellcome Trust Sanger Institute és a Leeds-i Egyetem munkatársai.

529473
A vörös hajért felelős gén fokozza a bőrrák mutációinak kialakulását

A Nature Communications című folyóiratban közölt eredmények szerint az MC1R génvariáns egyetlen kópiája is növeli a bőrrák legsúlyosabb típusának számító melanóma mutációinak megszaporodását.
    A kutatók szerint mivel nagyon sok olyan ember is hordozza ezeket a variánsokat, aki nem vörös hajú, ezért mindenkinek érdemes vigyáznia a napsugárzással - írta a Medicalxpress című egészségügyi portál.
    A világ népességének 1-2 százaléka vörös hajú, Nagy-Britanniában ez az arány nagyjából 6 százalék. A vörös hajúak az MC1R génvariáns két kópiáját hordozzák, ennek következménye a vörös haj, a világos bőrszín, a szeplők és gyakran a fokozott napfényérzékenység.
    "Már jó ideje tudtuk, hogy a vörös hajú emberek esetében magasabb a bőrrák kialakulásának kockázata, de most először sikerült kimutatni, hogy a vörös hajért felelős gén összefüggésben van a bőrrák mutációinak megszaporodásával" - mondta a vizsgálatot vezető David Adams, a Wellcome Trust Sanger Institute munkatársa.
    A kutatók több mint 400 rákos páciens daganatának DNS-ét elemezték és az MC1R génvariánst hordozó személyeknél átlagosan 42 százalékkal több olyan tumormutációt találtak, amely a napsugárzással van összefüggésben.
    A tanulmányból az is kiderült, hogy az MC1R génvariáns nem csupán a napsugárzás okozta spontán mutációk, hanem a tumor más elváltozásainak számát is növeli.

Forrás: MTI



Még több hír