Újabb menekültcsoport érkezett vissza Görögországból Törökországba

Három hajó összesen 49 migránst szállított vissza Görögországból Törökországba kedden, az Ankara és az Európai Unió közötti, a migránsáradat megfékezését célzó megállapodás keretében - jelentették török hírügynökségek

479471
Újabb menekültcsoport érkezett vissza Görögországból Törökországba

 A görög Híosz szigetéről a török Cesme város kikötőjébe egy ötfős menekültcsoport érkezett délelőtt sétahajón - tájékoztatott az Anadolu török állami hírügynökség. A kitoloncoltak közül négyen afgánok voltak, egy pedig iraki állampolgár.
    Cesméből az egészségügyi vizsgálat, az ujjlenyomatvétel és a személyes adatok rögzítése után a menekülteket először buszokkal a szintén az Égei-tenger partján fekvő nyugat-törökországi Dikili városba, majd átmenetileg a közép-törökországi Kirikkaléba vagy a déli Adana tartományba szállítják. A nem szíriai menekülteket a török hatóságok a szükséges ügyintézés lebonyolítását követően repülőgépekkel hazájukba küldik tovább.
    A délután folyamán két másik hajó tizenhárom migránst hozott vissza Leszbosz szigetről Dikilibe, valamint harmincegy menekültet Kósz szigetről a Mugla tartományban található Güllük településre. A második csoporttal nyolc afgánt, négy iránit és jordániait, a harmadikkal további afgánokat, pakisztániakat és mianmariakat toloncoltak ki az Európai Unióból - írta az Ihlas török hírügynökség.
    A március 18-i EU-török megállapodás értelmében április 4-én kezdődött meg azoknak az illegális határátlépőknek a visszaküldése Törökországba, akik március 20-a után érkeztek valamelyik görög szigetre, és akiknek a görög hatóságok elutasították a menedékkérelmét, vagy ők maguk elzárkóztak a kérelem benyújtásától.
    A keddi csoportok tagjainak esélyük sem volt, hogy politikai menedékjogot kapjanak Görögországban - számolt be róla a görög média.
    Eddig 374 embert küldtek vissza, mert Görögországban szinte mindenki menekültstátusért folyamodott. Utóbbiak sorsa csak a kérelem elbírálása után dől el. A menedékkérelmek lassú feldolgozása miatt az illegális bevándorlók visszaszállítása is akadozik, a legutóbbi hajó óta több mint két hét telt el. A görög hatóságok többször jelezték, hogy haladéktalanul szükségük van az EU által ígért menedékjogi szakértőkre.
    Az EU-tagországok ezért cserében - egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig - legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.
    Törökországból eddig 103 szíriai menekültet telepítettek át uniós országokba: Németországba, Finnországba, Hollandiába és Svédországba.
 

Forrás: MTI



Még több hír