Tíz kilométert gyalogolt és közben telefonon beszélt a „menekülő” robbantó
Eric Van der Sypt, a vádhatóság szóvivője elmondta, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren végrehajtott robbantásokat elkövető háromfős terrorkommandó sötét kalapot és világos felöltőt viselő tagja gyalog menekült el a helyszínről.
466899
Újabb felhívást tett közzé csütörtök délután a belga szövetségi ügyészség a harmadik, még szökésben lévő repülőtéri merénylő kézre kerítése érdekében, akinek a térfigyelő kamerák felvételei alapján már sikerült modellezni a menekülési útvonala egy részét.
Eric Van der Sypt, a vádhatóság szóvivője elmondta, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren végrehajtott robbantásokat elkövető háromfős terrorkommandó sötét kalapot és világos felöltőt viselő tagja gyalog menekült el a helyszínről.
Kamerafelvételek bizonyítják, hogy az ismeretlen személyazonosságú férfi reggel 7 óra 58 perckor lépett ki a terminálból, először elsétált Zaventembe, majd onnan a belga főváros Schaerbeek nevű negyedébe, ahol 9 óra 50 perckor nyoma veszett. A férfi mintegy 10 kilométert sétált és az idő nagy részében telefonon beszélt.
MTI
Még több hír
Minden idők legmelegebb áprilisa volt az idei
A múlt hónapot világszerte a "legmelegebb áprilisként" jegyezték fel.