Fegyveres támadás Pakisztánban
Fegyveresek hatoltak be szerdán egy északnyugat-pakisztáni egyetemre, és tüzet nyitottak az ott tanuló hallgatókra és tanárokra
Fegyveresek hatoltak be szerdán egy északnyugat-pakisztáni egyetemre, és tüzet nyitottak az ott tanuló hallgatókra és tanárokra. Egyes források szerint a támadásnak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak.
A rajtatütést a tartományi székvárostól, Pesavartól 50 kilométerre északkeletre fekvő Csárszaddában hajtották végre.
Fazal Rahim Marvát, a Bacsa Hán egyetem vezetőjének helyettese elmondta, hogy a diákok és tanáraik többsége már a termekben tartózkodtak, amikor a támadás megkezdődött. Hozzátette: egy biztonságitól azt hallotta, hogy vannak halottak és sebesültek.
Más források több mint 50 sebesültet említenek.
Két fegyverest megöltek a hatóságok az északnyugat-pakisztáni egyetemet megrohamozó támadók közül - közölte szerdán a rendőrség, amely szerint a rajtaütésben meghalt egy tanár.
A támadást feltehetően iszlám szélsőségesek hajtották végre a Bacsa Hán egyetem ellen a tartományi székvárostól, Pesavartól 50 kilométerre északkeletre fekvő Csárszaddában. Az intézet rektorhelyettese elmondta, hogy a diákok és tanáraik többsége már a termekben tartózkodtak, amikor a rajtaütés megkezdődött.
Egy rendőrségi illetékes szerint a hallgatók többségét sikerült kimenekíteni, de még számos fegyveres maradt az épületben, és a második és harmadik emeleten folytatódik a tűzharc.
Két évvel ezelőtt, 2014 decemberében tálib fegyveresek megrohamoztak egy állami katonai iskolát Pesavarban, s meggyilkoltak 134 embert, többségében diákokat. Ez volt az ország történetének legsúlyosabb terrortámadása.