Nepálban 1,7 millió gyermek szorul segélyre

Az ENSZ közleménye szerint a földrengés sújtotta Nepálban 1,7 millió gyermek szorul sürgős segélyre

255700
Nepálban 1,7 millió gyermek szorul segélyre

Az ENSZ genfi irodájának közleménye szerint az ENSZ Gyermekvédelmi Alapja (UNICEF) nepáli megbízottja, Tomoo Hozumi elmondta: a földrengés sújtotta gyerekeknek sürgősen tiszta vízre, szálláshelyre és tisztálkodási eszközökre van szükségük.

Bhaktapur városban csak minden ötödik ember fér hozzá tiszta ivóvízhez, és a vízzel terjedő betegségek különösen nagy kockázatot jelentenek a gyerekekre.

A közlemény szerint a legnagyobb kárt szenvedett településeket az egészségügyi intézmények 80%-a károsodott, ezért a sérülteket gyakran a szabad ég alatt látják el. Ezen kívül több mint 270 iskolaépület is súlyos károkat szenvedett.

A nepáli rendőrség adatai szerint a földrengés halottainak száma meghaladja az ötezret, a sebesülteké a tízezret.

A rengések szombaton, helyi idő szerint 11:56-kor következtek be, az epicentrum a nepáli fővárostól, Katmandutól mintegy 80 kilométerre északkeletre található Lamdzsung városban volt. Az első, 7,8-as erősségű rengést több erős utórengés is követte.

A szombati földrengés a legnagyobb természeti katasztrófa, amely 1934 óta sújtotta az országot: akkor egy 8,1-es erősségű földrengésben 10 ezernél is több ember halt meg.

 


Címkék:

Még több hír