230 millió gyermek él háborús területen

Az ENSZ főtitkára szerint 230 millió gyermek él olyan országokban, ahol fegyveres konfliktusok folynak.

282928
230 millió gyermek él háborús területen

Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-mun elmondta, hogy a világon 230 millió gyermek él háború sújtotta területen, ahol a legalapvetőbb jogaiktól is meg vannak fosztva. A főtitkár cselekvésre szólított fel minden országot.
Ban főtitkár az ENSZ Biztonsági Tanács által rendezett „A háború és a gyermekek” című konferencián szólalt fel. Elmondta, hogy a tavalyi év az egyik legveszélyesebb volt a gyermekek szempontjából. Mintegy 230 millió gyermek él háború sújtotta országokban, közülük 15 milliót a harcok közvetlenül is érintenek. A harcok során egyre több csoport követ el bűnöket a gyermekek ellen, és maguk a bűnök is egyre embertelenebbé és súlyosabbá válnak.
Ban szerint a gyermekekkel szembeni kegyetlenségeket általában fegyveres csoportok követik el, legyen szó gyilkosságról, bebörtönzésről, kínzásról, szexuális visszaélésekről, elrablásról vagy harcra kényszerítésről.
A főtitkár kitért arra is, hogy a szélsőséges csoportok száma is emelkedik. Az ILIÁ, a Boko Haram és a hasonló szervezetek egyre nagyobb ellenségeskedést keltenek a fegyveres szervezetek és a civil lakosság között. Ezek a csoportok nemcsak a nemzetközi békére és biztonságra, hanem a gyermekek életére is fenyegetést jelentenek.
A fegyveres csoportok elszakítják a gyermekeket az iskoláiktól és családjaiktól, és arra kényszerítik őket, hogy erőszakban és félelemben éljenek.
„Nigériától Irakig, Dél-Szudántól Szíriáig minden társadalomban tanúivá váltunk annak, hogy a terroristák megfélemlítés céljából gyermekeket rabolnak el. Hogyan is feledhetnénk el a nigériai Chibokban elrabolt diáklányokat, akik még azóta sem kerültek vissza családjaikhoz?” – mondta a főtitkár.
Ban hangsúlyozta, hogy a világ gyermekeinek nem harcosoknak, hanem diákoknak kell lenniük, mert ez a gyermekek alapvető jogai közé tartozik. Azt is elmondta azonban, hogy a világ sok országában még ennek az alapvető jognak az érvényesítése is nehézséget okoz.


Címkék:

Még több hír