Hadgyakorlatba kezdett az izraeli hadsereg Ciszjordániában

Nagyszámú katonai jelenléttel járó hadgyakorlatba kezdett az izraeli hadsereg Ciszjordániában

244007
Hadgyakorlatba kezdett az izraeli hadsereg Ciszjordániában

Az izraeli hadsereg szóvivőségének egy kilétét felfedni nem kívánó tagja az AA hírügynökségnek elmondta, hogy a két napon át tartó hadgyakorlaton 3 ezer fős katonai egység vesz részt, és további 10 ezer, telefonon bármikor riasztható katona áll készenlétben.

Az illetékes nem kívánta felfedni, hogy hány katona vesz részt pontosan a hadgyakorlatban, és azzal védekezett, hogy a gyakorlat csupán „kétévente ismétlődő, rutin megmozdulás”.

Emellett az Izraelben megjelenő Haaretz újságban egy magas rangú katonai tisztviselőnek tulajdonított hírben azt közölték, hogy még ha a hadgyakorlatnak hivatalosan más oka is van, valódi célja az, hogy a hadsereget legkésőbb március végéig felkészítse a Ciszjordániában lehetséges harcokra.

A hír szerint a hadgyakorlat során, amelyet a légierő, a hírszerzés és a különleges egységek csapatainak bevonásával tartanak, sor kerül a különleges eljárást igénylő helyzetek, például az emberrablás megoldásának gyakorlására is.

Izrael Ciszjordániát, Júdeát és Szamáriát saját földjének tartja. Az Izraeli Statisztikai Hivatal szerint Ciszjordániában 400 ezer, Kelet-Jeruzsálemben 200 ezer zsidó telepes él. A palesztin fél szerint azonban a valós adatok meghaladják ezeket a számokat.

Az izraeli kormány megszállási politikájának részeként a világ különböző országaiból hozott telepesek fegyvert hordhatnak magukkal, ehhez hozzájön még az a tény, hogy mind szóban, mind fizikailag gyakorta durván viselkednek a helyi palesztin lakosokkal, emiatt a telepesek és a helyiek között gyakran törnek ki konfliktusok.

A palesztin vezetés az elmúlt hónapokban az izraeli adófizetés csökkenése miatt pénzügyi nehézségekkel küzd.

Palesztina havonta mintegy 175 millió dollár export és import adót szedett be, amelyet most Izrael elkobzott. A palesztin kormány korábban ebből fedezte a mintegy 175 ezer palesztin állami alkalmazott fizetését.

Mahmud Abbasz palesztin államelnök javaslatát, amely végett vetett volna a palesztin földek izraeli megszállásának, az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította. Ezt követően Izrael úgy döntött, hogy nem fizeti tovább a palesztin vezetésnek járó addigi adókat.

A palesztin vezetés az elmúlt hét során kijelentette, hogy az Izrael által két hónapja nem fizetett adó egy részét, 75 millió dollárt (300 millió sékel) áramdíj-adóssága törlesztésének tekinti.

 


Címkék:

Még több hír