Ötven éve kihaltnak hitt halfajt találtak Törökországban

A Batman-folyami süllőt korábban utoljára 1974-ben észlelték, most a Recep Tayyip Erdoğan Egyetem kutatói találták meg ismét.

1748669
Ötven éve kihaltnak hitt halfajt találtak Törökországban

A Batman-folyami süllőt korábban utoljára 1974-ben észlelték, most a Recep Tayyip Erdoğan Egyetem kutatói találták meg ismét.

A The Guardian című lap cikke szerint a „Search for the Lost Fishes Project” (Eltűnt halak keresése) projekten dolgozó török tudósok olyan halfajt találtak meg ismét, amelyet már 50 éve kihaltnak nyilvánítottak. A Batman-folyami süllő (Paraschistura chrysicristinae) egy aprócska, sárga-barna csíkos halfaj, amely kifejlett korára is mindössze 3,6 cm hosszúságot ér el. A halat korábban csak a Batman és Ambar folyókról, illetve mellékvizeikről írták le.

A Recep Tayyip Erdoğan Egyetem professzorai, Dr. Cüneyt Kaya és Dr. Münevver Oral az 1986 és 1999 között épült Batman-gát feletti folyószakaszra koncentráltak.

„Mivel a faj elméletileg kihalt, nem tudhattuk pontosan, hogy milyen élőhelyeket vizsgáljunk. Emellett a hal kicsi és a teste hengeres alakú, így nagyon sűrű szövésű hálókat kellett használnunk, nehogy kimeneküljön belőle. 12 éve kutatok ezen a területen, s a faj rajta volt a bakancslistámon. Leírhatatlanul boldog voltam, mikor megláttam a jellegzetes sávozottságot a halon! Tökéletes pillanat volt” – beszélt a megtalálás pillanatairól Kaya professzor.

A sűrű szövésű hálók segítségével a professzorok 14 süllőt találtak a Sarim patak sekély vizű, sziklás, gyorsfolyású részein, további 9 példányt pedig a Han patakban.

Oral professzor elmondta, hogy a helybéliek nagy csodálkozással fogadták a kutatók örömét:

„Ezek a halacskák olyan aprók, hogy semmiféle gazdasági vagy élelmezési jelentőségük nincsen. A helyiek nagyon csodálkoztak, és nem értették kitörő örömünket. Azt kérdezték tőlünk: ’Ezért jöttek el egészen idáig, hogy ezeket megkeressék?’”

A két török kutató a Shoal természetvédelmi szervezet „Search for the Lost Fishes Project” (Eltűnt halak keresése) projektjében dolgozik, mely tíz olyan halfajt próbál felkutatni, amelyeket a közelmúltban nyilvánítottak kihaltnak, de még van remény arra, hogy élő példányokat találjanak belőlük. A törökországi Batman-folyami süllő az első faj, amit a listáról sikerült megtalálni.



Még több hír